Mária Chilf

– born in 1966, Târgu Mureș, Romania. She studied at the Painting and Intermedia Department of the Hungarian University of Fine Arts. She graduated in painting and teaching in 1995. From 1997 to 1998 she studied at the Hochschule der Künste in Berlin. She has been teaching at the Hungarian University of Fine Arts since 2009, and is head of department since 2016. In 2019, she earned a DLA degree. Her practice unfolds in a variety of mediums (painting, graphics, photography, video, installation, community art projects) and connects seemingly distant concepts and phenomena through sensitive associations. Her work explores the functioning mechanisms of the human body and the soul, and is closely related to neo-conceptual art. Also calling on intuition and superimposing layers, she was initially building her pieces from organic materials, quoting biological illustrations. In the last 15 years, her attention has increasingly turned to the questions of the inner world of man, bringing to the fore topics such as trauma processing, healing and self-healing, as well as remembrance.


One of our basic activities in life is fighting for our identity: we try to define something that constantly changes. For me creation is about this quest. Thus the process of creating is also a dialogue between the world, the ego and art. A dimension where these three elements are transforming to something else, if only temporarily. I see the purpose of art in this transformation; in forming, expanding and broadening the human consciousness. My aim is not to process a personal experience but I’m interested in a certain situation that allows me to build in, recreate and integrate my experiences as well. 

An integral – but not exclusive – part of my artistic practice of thirty years is revolving around basic, existential questions of humankind, such as death and trauma. I call the distance between me and my topic zoom in/zoom out, that can be the expression of scaling the understanding of being and reality. I often play with distance, I review important memories and I compose and work with them conceptually, such as in my work Invisible Plan, or in my video Double/Trouble, where I experimented with various states of mind. 

In my early works the ego hides behind a symbolic, abstract objectivity. After an artistic silence caused by a tragedy in my private life in 2004 I tried to process the situation from the viewpoint of “immersing myself to the fullest”. My series Anything can happen to Teddy manifests this point of view1. Teddy, the protagonist of the series shaped the narrative frame for me, so I could talk about things that are otherwise taboos. The works are connected to my personal story but as parts of a fictional visual narrative they move apart from me as well. 

I was interested in human vulnerability and the smallness of personal tragedies viewed from the perspective of the bigger picture. Thus, in the beginning of my career it was also a trauma – the death of my grandmother – that prompted me to create objects and installations. Besides other organic materials, I often used paraffin that represents death, faith, conservation (as an experiment of manipulating time) and healing symbolically2.

Working with traumas can be grasped by the transitivity of the things we can control and those we cannot; and by the transition between personal experience and some kind of material. I think this relation can be visualized by watercolour in the best possible way. This is the medium and the context of being in the present moment.  It can hold me during the process but it also keeps me in motion and absorbs me. It simultaneously creates space for being focused and for uncertainty, possibilities, eventuality, coincidence, surprise. Yet I am able to control it. I am subordinated by the function of the material during the process. The material and my intention make me dynamic and that is what creates the whole procedure experiential3.

This way of expression is not exclusive: when I am interested in something, I try to find various media and I revolve around the possibilities of expression. A situation, a topic or a question comes up first and determines what I will work with. Art history and cultural history are present in my works as points of reference and for a long time I was fascinated by biology. I like to detect things around me, a little bit like in scientific research, but with a much more poetic and personal approach4. For example my works Denatured, Laboratory sample5 or Pigmentatio mundi6 are like that, or my series about environmental issues created in Bitterfeld7

Research is a part of my practice, but its necessity and extent are depending on the nature of the certain artwork. A conceptual piece of art requires another kind of research, such as the “completion”8 of the 1938 issue of the German dictionary called Duden with pages about Jewish religion and culture, or my PhD dissertation (2019) in which I am dealing with trauma. 

Being a woman is a very significant part of my identity because I was raised by very strong women. Female perspective is present in my works, thus I don’t use striking elements, the attitude that is closest to me is not the feminist, political or activist point of view. Although I worked on a community project dealing with issues connected to women in which I collaborated with seamstresses and I focused on their social situation9. As a private person I try to express my opinion and participate in public life. What I see around me, i.e. hate and nationalism are repelling me because I already experienced these in the Ceausescu regime as part of a minority. 

Being a member of the Hungarian population located outside current-day Hungary, a second-hand identity followed me in my life since my childhood. Living in Târgu Mureș I was always longing for someplace else. Since then I know that the provincialism I was suffering from is typical for the whole Eastern European region. When I started to travel to Western Europe with scholarships, I realized that we will never compete with the artists there. 

My experiences as a member of a minority and my investigations about my family’s memory inspired artworks such as the Transitory objects project. The suddenly found Hungarian court dress of my grandmother recalled a chain of stories from the history of my family and prompted me to dig deeper in the topic. One part of this project is the video called Trans-national10 in which I am wearing my grandmother’s dress, walking with a suitcase and grocery bags from the door of my apartment in Pest to the Buda side through symbolic sites of the city, and then back again. The body crossing the bridge became a bridge itself as well between past and present, its ancestor and itself, Transylvania and Hungary and between departures and arrivals. However the baggages make the whole marching ironic so it represents the issues of immigration, homeland and the faith of women as well. The series Family Album (2014-2018)11 is a continuation of this project, consisting of cut out photos and collages. I recreated some copies of family photos by cutting them out. By doing so I was also processing: the aggressive move of cutting made me able to redraw the figures of my ancestors, to make them mine and to transform them into patterns. 

The process of redrawing found family photos, as a trace of memory, has excited me since then. I follow the lines, I create lines, I find threads towards the distance of photographs so the images become my own, personalized documents12

The statement was written in collaboration with art historian Kata Balázs (2020).

Kata Balázs is an art historian living in Budapest. She graduated from both departments of Hungarian and Art History studies at ELTE University in Budapest. Since 2007, she has conceived and contributed to numerous publications mainly focusing on avant-garde and neo-avant-garde art, held a teaching position at the University of Theater and Film Arts in Budapest, the Visart Academy of Arts, the Károly Eszterházy University of Eger, worked at Ludwig Museum Budapest and as a young research fellow at the Art History Research Institute of the Hungarian Academy of Sciences. In 2020, she joined acb ResearchLab as researcher.
1Image: Mária Chilf, In therapy (Anything can happen to Teddy), 2004, watercolour, 30 x 40 cm. Courtesy of the artist and VILTIN Gallery, Budapest.
2Image: Mária Chilf, Untitled II, 1994, installation: plastic tube, duct tape, flour, clay, wood, paraffin, metal, dimensions variable. Courtesy of the artist and VILTIN Gallery, Budapest.
3Image: Mária Chilf, Background Horizon, 2009-2010, stain, paper, 70x100 cm. Courtesy of the artist and VILTIN Gallery, Budapest.
4Image: Mária Chilf, Untitled VI, 1997, watercolour, ink, paper, 50 x 70 cm. Courtesy of the artist and VILTIN Gallery, Budapest.
5Image: Mária Chilf, Laboratory Sample, 1998, installation: plastic tube, glass, pasta, taxidermy (white mouse), metal, 350 x 180 x 70 cm. Courtesy of the artist and VILTIN Gallery, Budapest.
6Image: Mária Chilf, Pigmentatio mundi, 1999, installation: C-print, watercolours, glass dissection dish, rubber gloves, test tube,  glass plate, flyers, table, chairs, dimensions variable. Courtesy of the artist and VILTIN Gallery, Budapest.
7Image: Mária Chilf, from the Burdened Landscapes series, 2003, stain, ink, paper, 70 x 100 cm. Courtesy of the artist and VILTIN Gallery, Budapest.
8Image: Mária Chilf, Duden, improved, extended edition, 2014, digital print, paper, 30 x 40 cm. Courtesy of the artist and VILTIN Gallery, Budapest.
9Image: Mária Chilf, Private pattern, Mezőszemere, 2010, embroidery, photography, diary, canvas, wood, dimensions variable. Courtesy of the artist and VILTIN Gallery, Budapest.
10Image: Mária Chilf, Trans-national, 2014, video. Courtesy of the artist and VILTIN Gallery, Budapest.
11Image: Mária Chilf, Tale (from the series Family Album), 2015, stain, cut out photograph on paper, 40 x 30 cm. Courtesy of the artist and VILTIN Gallery, Budapest.
12Image: Mária Chilf, Many many moments, 2019, stain, photo cut-outs on paper, 100 x 70 cm. Courtesy of the artist and VILTIN Gallery, Budapest.

szül. 1966, Marosvásárhely/Târgu Mureș, Románia, képzőművész. A Magyar Képzőművészeti Egyetem festő- és intermédia szakán tanult. Festő szakon és tanárszakon 1995-ben diplomázott. 1997-1998 között Hochschule der Künste-ben tanult Berlinben. 2009 óta oktat a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, 2016 óta osztályvezető tanárként. 2019-ben DLA fokozatot szerzett. Különféle médiumokban (festészet, grafika, fotó, videó, installáció, közösségi művészeti projektek) készült alkotásai érzékeny asszociációkon keresztül kapcsolnak össze látszólag távoli fogalmakat, jelenségeket. Az emberi test és a lélek működésének mechanizmusait kutató, a neokonceptuális művészettel szoros kapcsolatban álló, de az intuícióra, egymásra rakódó rétegekre is épülő munkái kezdetben organikus anyagokból építkeztek, biológiai illusztrációkat idéztek. Az utóbbi 15 évben figyelme egyre inkább az ember belső világának kérdései felé fordult és a traumafeldolgozás, a gyógyítás és öngyógyítás, valamint az emlékezet került érdeklődése előterébe.


Életünk alapfoglalatossága az a küzdelem, amit identitásunkért folytatunk: valami állandóan változásban levőt próbálunk meghatározni. Az alkotás számomra erről a keresésről szól. Az alkotási folyamat ugyanakkor párbeszéd a világ, az én és a művészet között. Egy olyan dimenzió, amelyben mindhárom, még ha csak átmenetileg is, valami mássá alakul. Ebben látom a művészet feladatát: a transzformációban, az emberi tudatosság alakításában, kiterjesztésében, tágításában. Nem egy személyes élmény feldolgozása a célom, hanem egy adott helyzet érdekel, amelynek mentén a személyes tapasztalataimmal, élményeimmel dolgozom (beépítem, összegyúrom, átformázom őket). 

Harmincévnyi alkotói tevékenységemnek nem kizárólagos, de szerves része az alapvető, embert érintő, egzisztenciális kérdésekkel, így a halállal, traumákkal történő foglalkozás. A köztem és a témám között húzódó distancia pulzálását zoom in/zoom out-nak nevezem, és ez a lét- vagy valóságértelmezés kalibrálásának a kifejezője lehet. Sokszor játszom a távolsággal, számba veszem a meghatározó emlékeket, és komponálok, konceptuálisan dolgozom velük (Láthatatlan alaprajz), vagy éppen a tudatállapotokkal, mint a Double/Trouble c. videoalkotásomban.

Ilyen szempontból korai alkotásaim esetében szimbolikus, elvonatkoztató tárgyiasság mögé bújik az én. Később, 2004-ben egy magánéleti tragédia okozta törést követő időszak „alkotói csendje” után a „nagyon benne vagyok”-nézőpontjából igyekeztem feldolgozni a helyzetet. Erről tanúskodik a Brumival bármi megtörténhet c. sorozatom1. Brumi, a sorozat főszereplő-(mese)figurája narratív keretet biztosított számomra, amelyben ki lehetett mondani dolgokat, amelyekről egyébként nem lehet beszélni. A művek kapcsolódnak a személyes történetemhez, de egy fiktív vizuális narratíva részeiként el is távolodnak tőlem. Addig általánosságban érdekelt az ember sérülékenysége, és az egyéni tragédiák kicsinysége a nagy egész felől nézve, ugyanakkor még a pályám kezdetén az is trauma –nagymamám halála – hatására történt, hogy tárgykészítéssel, installációkkal kezdtem foglalkozni. Gyakori elem volt például a paraffin – organikus anyagok mellett –, amely jelentése szimbolikusan a halál, az elmúlás, a konzerválás (mint az idő manipulálására tett kísérlet) és a gyógyítás fogalmaihoz kapcsolható2.

A traumákkal való munka a kontrollálható és a nem kontrollálható tranzitivitásaként ragadható meg, ugyanakkor a személyes élmény és valamilyen anyag közötti átfordulásként is. Ezt a viszonyt az akvarell tudja a leginkább megjeleníteni számomra. Ez a jelenben levés médiuma és közege, amely a folyamat során meg, sőt, mozgásban és nyitottan tart, és leköti a figyelmemet. Egyszerre ad teret a fókuszáltságnak és a bizonytalanságnak, a lehetőségeknek, az esetlegességnek, a véletlennek, a meglepetéseknek, miközben mindezt mégis lehet irányítani. A folyamatban az anyag működésének rendelődöm alá, és ahogyan az intencióm és az anyag dinamizál, az élményszerűvé teszi a műveletet3.

Ez a kifejezésmód nem kizárólagos: ha valami foglalkoztat, ahhoz különféle médiumokat keresek, és körbejárom a kifejezési lehetőségeiket. Egy helyzet, téma, kérdés fogalmazódik meg elsőként, ez határozza meg, hogy mivel fogok dolgozni. A művészettörténet, kultúrtörténet referenciaként megjelenik a munkáimban, és a biológia sokáig egyenesen lenyűgözött. Szeretem detektálni a dolgokat magam körül, kicsit úgy, mint egy tudományos vizsgálatban, de sokkal költőibb, személyes eszközökkel4. A Denaturált,Laborminta5 vagy a Pigmentatio mundi6 c. alkotásom is ilyen, vagy a környezeti problémákra reflektáló bitterfeldi sorozatom7. A kutatás a tevékenységem egyik eszköze, de szükségessége és mértéke az adott alkotás jellegétől függ elsősorban. Egy konceptuális mű, mint a Duden Bildwörtenbuch 1938-as kiadásának a zsidó vallásra és kultúrára vonatkozó lapokkal való „kiegészítése”8, vagy a traumával foglalkozó doktori disszertációm (2019) más típusú, a tényleges alkotást megelőző kutatást igényel.

Az, hogy nő vagyok, határozottan jelen van az identitásomban, már csak azért is, mert nagyon erős nők neveltek fel. A női perspektíva megtalálható a munkáimban, de nem használok plakatív megoldásokat, nem a politizáló feminista vagy aktivista attitűd az, ami a számomra a legjobban megfelel. Ugyanakkor van olyan női témák iránt nyitott közösségi projektem, ahol hivatásos varrónőkkel dolgoztam, és az ő szociális helyzetükkel foglalkoztam9.Magánemberként igyekszem véleményt nyilvánítani és részt venni a közéletben. Amit látok, a gyűlölködés, a nacionalizmus azért taszít annyira, mert ezt végigéltem a Ceausescu-rendszerben, kisebbségiként egy diktatúrában.

Határon túli magyarként a second-hand identitás gyerekkorom óta kísér. Marosvásárhelyen élve nagyon erős volt bennem az elvágyódás. Azóta tudom, hogy az a provincializmus, amitől szenvedtem, az egész térségre is jellemző, hiszen amikor az első nyugati ösztöndíjakkal utazni kezdtem, szembesültem azzal, hogy sosem tudjuk felvenni a versenyt a nyugati művészekkel. 

A kisebbségi lét tapasztalatai, illetve a családom emlékezetével foglalkozó vizsgálataim vezettek olyan munkákhoz, mint az Átmeneti tárgyak c. projekt. A nagymamám váratlanul előkerült díszmagyar ruhája történetek láncolatát hívta elő, általam nem ismert és elhallgatott családtörténet utáni kutatásra sarkallt. A mű részét képező Transz-nacional10 című videó azt dokumentálja, amint a nagymamám ruhájába bújva bőrönddel, bevásárlószatyrokkal bandukolok a pesti lakásom kapujától szimbolikus helyszíneken keresztül Budára, majd vissza. A hídon áthaladó test maga is híddá vált múlt és jelen, felmenője és önmaga, Erdély és Magyarország, elindulások és megérkezések között. A csomagok ugyanakkor ironikussá is teszik ezt a vonulást, amely így az emigráció, a hon, a női sors kérdésköreit is érintheti. Szintén ezen mű részeként és alakulóban lévő folytatásaként értelmezhető a Családi album (2014–2018) sorozat11, amely fotókivágásokból és kollázsokból áll. Kivágással, áttöréssel „átrajzoltam” néhány családi fotóról készült másolatot. A megmunkálás révén feldolgozómunkát is végeztem: a vágás erőszakosságával újrarajzoltam őseim figuráit, magamévá tettem vagy kisajátítottam, mintázatba írtam át őket.

A talált családi fotónak mint emléknyomnak az „átrajzolása”, ennek a folyamata foglalkoztat azóta is. Követem a vonalakat, vonalakat alakítok, szálakat találok a fotográfiák távolságához, és így a képek a saját megszemélyesített dokumentumaimmá válnak12.

A statement Balázs Kata művészettörténésszel együttműködésben született (2020).

Balázs Kata Budapesten élő művészettörténész. Az ELTE magyar–művészettörténet szakán diplomázott, tanult Lengyelországban és Olaszországban is. A 2007 óta eltelt években számos, elsősorban az avantgárd és a neoavantgárd művészettel foglalkozó publikációt jelentetett meg, tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a Visart Művészeti Akadémián, az egri Eszterházy Károly Egyetemen, dolgozott a Ludwig Múzeumban és fiatal kutatói ösztöndíjasként a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatóintézetében. 2020-tól az acb ResearchLab munkatársa.
1Kép: Chilf Mária, Terápiában (Brumival bármi megtörténhet), 2004, akvarell, 30x40 cm. A művész és a VILTIN galéria jóvoltából.
2Kép: Chilf Mária, Cím nélkül II., 1994, installáció: műanyag cső, ragasztószalag, liszt, agyag, fa, paraffin, vas, változó méret. A művész és a VILTIN galéria jóvoltából.
3Kép: Chilf Mária, Háttérhorizont, 2009-2010, pác, papír, 70 x 100 cm. A művész és a VILTIN galéria jóvoltából
4Kép: Chilf Mária, Cím nélkül VI., 1997, akvarell, tus, papír, 50 x 70 cm. A művész és a VILTIN galéria jóvoltából.
5Kép: Chilf Mária, Laborminta, 1998, installáció: műanyagcső, üveg, tészta, állatpreparátum (fehér egér), fém, 350 x 180 x 70 cm. A művész és a VILTIN galéria jóvoltából.
6Kép: Chilf Mária, Pigmentatio mundi, 1999, installáció: C-print, akvarellek, preparátumos üveg, gumikesztyű, kémcső, üveglap, szórólapok, asztal, székek, változó méretek. A művész és a VILTIN galéria jóvoltából.
7Kép: Chilf Mária, A Terhelt helyek-sorozatból, 2003, pác, tus, papír, 70 x 100 cm. A művész és a VILTIN galéria jóvoltából.
8Kép: Chilf Mária, Duden, javított, bővített kiadás, 2014, digitális nyomat, papír, 30x40 cm. A művész és a VILTIN galéria jóvoltából.
9Kép: Chilf Mária, Saját mintás, Mezőszemere, 2010, hímzés, fotó, napló, vászon, fa, változó méretek. A művész és a VILTIN galéria jóvoltából.
10Kép: Chilf Mária, Transz-nacional, 2014, videó. A művész és a VILTIN galéria jóvoltából.
11Kép: Chilf Mária, Mese (a Családi album-sorozatból), 2015, pác, fotókivágás papíron, 40 x 30 cm. A művész és a VILTIN galéria jóvoltából.
12Kép: Chilf Mária, Sok-sok pillanat, 2019, pác, fotókivágás papíron, 100 x 70 cm. A művész és a VILTIN galéria jóvoltából.