Lili Agg
– b. 1991, is an artist based in Budapest. She studied aesthetics and art history at the Eötvös Loránd University. She graduated as a painter from the Hungarian University of Fine Arts in 2018, and started her doctoral studies at the Hungarian University of Fine Arts in 2020. She is one of the founding members of the artist-run gallery and collective MŰTŐ, established in 2016. She joined the Studio of Young Artists’ Association in 2022. Through the rethinking of the concept of utopia she examines sustainable culture in her works. Meanwhile she is focusing on the potential role of art in thinking about our future. She considers her installations as models, in which she investigates the possibilities of combining painting and new media as well as the boundaries of image, object, reality and digital world. Besides her approach that is focused on making artworks, she seeks the possibilities in which art emerges as a community building entity where collective thinking and creating are moving forces.
My works are connected by social critique that appears in them in an abstract or more exact form. Recently I have been interested in the concept of utopia, and in particular how to construct sustainable visions of the future, or why it is so difficult to imagine anything about the future. I try to find out the reasons behind different phenomena, so the subject of my work and the medium I choose are always in between concepts and techniques. Visual arts allow me to express visions and feelings that I would not be able to capture in words. This is why the inherent materiality, gestures, shapes and the atmosphere created in my works are very important to me. Through them I can show the gaps or boundaries that are often lost at the level of words. I think in space, I work with a variety of media and materials: I combine painting with digital techniques, 3D printed objects, and sounds in my installations12.
In collaboration and networks of small communities I see the possibility to design a sustainable life in which we can pool our energies in such a way that we are less vulnerable to a lack of financial resources or to institutions that are not working well. The foundation of MŰTŐ community3 was motivated by this idea as well. I cannot relate to the hierarchy of the classical art institutions and the profit oriented system of the commercial galleries. I believe in sharing knowledge in micro communities, hence collaborating with other artists is very inspiring for me. The dialogue between each other gives us space to shape our thoughts on a specific issue and the emergence of new perspectives allows us to reveal deeper layers of meaning. Collaborations and individual creative processes alternate from time to time in my practice, and are built on each other45.
In my installation titled Archeology of Never Existing Systems6 I departed from a blurry black pixel I discovered on Google Maps. I thought it was a mysterious building, maybe a hidden military base. When I started to research, it turned out to be just a pixel error covering an island. But the investigation also raised questions about whether there is still a place on Earth where a utopian space is conceivable, and if so, what that space would look like. In my playful experiment about the future I tried to get away from the now outdated and empty visions that we know as utopian thoughts, be it political, literary or architectural utopia. Moving away from dysfunctional utopias, I wanted to portray a vision of the future that, while it can provide answers to a present full of challenges and uncertainties, also requires extreme adaptation. I am looking for answers to how we can go beyond the limits of our thinking, but also beyond our physical needs78.
Although my work can be read from a feminist perspective, I believe that in an ideal world this aspect should not be emphasised, nor should the fact that I am an Eastern European artist. I am aware of the problems that arise from gender inequalities, but I would prefer to be part of a transnational network that is bound together by similar values and ways of thinking.
The statement was written in collaboration with curator Andrea Soós (2022).
1Image: Lili Agg, aa00 (Eyecatcher) from Appropriation of Attention, 2019, video installation, 66x46x30 cm. Photo by Máté Lakos, courtesy of the artist.2Image: Lili Agg, Too Tired to Decide from Invitation to Practice Boredom, 2019, kinetic sculpture 220x120x60 cm. Private collection. Photo by Zoltán Hasznos, courtesy of the artist.
3See: www.mutogroup.hu
4Image: Lili Agg with Bence Barta, Let Me In, 2019, kinetic installation, dimensions variable. Photo by Leontina Berkova, courtesy of the artists.
5Image: Lili Agg with Veronika Romhány (Nimova Project), Unfold in Unknown Waters, 2022, exhibition view at U10 Gallery. Photo by David Pavlašević, courtesy of the artist.
6Image: Lili Agg, Archaeology of Never Existing Systems, 2022, mixed media, 300x300x300 cm. Photo by digitális képműhely, courtesy of the artist.
7Image: Lili Agg, The Possibility of an Island, 2021, exhibition view. Photo by Réka Hegyháti, courtesy of the artist.
8Image: Lili Agg, The Possibility of an Island, 2021, mixed media, 132x170x70 cm. Photo by David Pavlašević, courtesy of the artist.
– szül. 1991, Budapesten élő képzőművész. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen esztétikát és művészettörténetet tanult, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen 2018-ban diplomázott festőként. Doktori tanulmányait 2020-ban kezdte meg a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájában. A 2016-ban alapított MŰTŐ artist-run galéria és kollektíva társalapítója és aktív tagja. 2022-ben csatlakozott a Fiatal Képzőművészek Stúdiójához. Művészeti hozzáállását kutató és kritikai szemlélet jellemzi. Munkáiban az utópia fogalmának újragondolása és kortárs utópia-elméletek mentén tesz kísérletet a fenntartható kultúra vizsgálatára, illetve keresi a művészet potenciális szerepét a jövőnkről való gondolkodásban. Installációira, mint modellekre tekint, melyekben vizsgálja a hagyományos festészet, az új média ötvözési lehetőségeit ugyanúgy, ahogy a kép, a tárgy, a valóság és a digitális világ határait. Műtárgyközpontú alkotói hozzáállása mellett keresi azokat a lehetőségeket is, melyekben a fenntartható kultúra alternatívájaként a művészet, mint közösségteremtő entitás jelenik meg, ahol a közös gondolkodás és alkotás folyamata kerül előtérbe.
A társadalomkritika köti össze a munkáimat, amely időnként absztraktabb, máskor konkrétabb formában jelenik a művekben. Most az utópia fogalma érdekel leginkább, azon belül is az, hogy hogyan lehet fenntartható jövőképeket felvázolni, vagy éppen hogy miért olyan nehéz bármit is elképzelni a jövővel kapcsolatban. A különböző jelenségek mögött húzódó okokra igyekszem rákérdezni, így a munkáim témája és a választott médium is mindig valamilyen határterületen mozog. A vizuális művészet lehetővé teszi, hogy olyan víziókat és érzéseket fejezzek ki, amiket a szavak szintjén nem lennék képes megragadni. Épp ezért a munkáimban rejlő anyagiság, a gesztusok, a formák és a létrejövő atmoszféra nagyon fontosak számomra, hiszen ezekkel az eszközökkel tudom megmutatni azt a rést vagy határterületet, amik gyakran elvesznek a szavak szintjén. Térben gondolkodom, sokféle médiummal és anyaggal dolgozom: a festészetet digitális technikákkal, 3D nyomtatással készült tárgyakkal, hangokkal ötvözöm, így jönnek létre az installációim12.
Az együttműködésben, a kisebb közösségek hálózatában látok lehetőséget arra, hogy egy fenntartható életet tudjunk teremteni, amelyben lehet úgy csoportosítani az energiákat, hogy kevésbé, vagy egyáltalán ne legyünk kiszolgáltatva sem az anyagi források hiányának, sem pedig rosszul működő intézményeknek. A MŰTŐ kollektíva3 létrehozását is ez az elgondolás motiválta. A klasszikus művészeti intézményrendszer hierarchiája valamint a profitorientált kereskedelmi galériák rendszere távol áll tőlem. A mikroközösségekben létrejövő tudásmegosztásban hiszek, ezért a kollaborációk más művészekkel igazán motiválóak számomra. Az egymással folytatott párbeszéd lehetőséget ad arra, hogy egy kérdésről gondolkodva alakítsuk egymást. Az új nézőpontok megjelenése pedig árnyalja, felfejti a mélyebb jelentésrétegeket. A kollaborációk és az egyéni alkotói folyamat időről időre váltják egymást a praxisomban, szorosan épülnek egymásra45.
A Soha nem létezett rendszerek archeológiája6 című installációmban egy Google térképen megpillantott fekete, elmosódott képkockából indultam ki, amelyről először azt hittem, valamilyen titokzatos építményt, talán egy rejtélyes katonai bázist ábrázol. Amikor elkezdtem utánajárni, mi lehet, kiderült, hogy csupán egy pixelhiba takar el egy szigetet. A nyomozás ugyanakkor olyan kérdéseket vetett fel, hogy van-e egyáltalán még a Földnek olyan pontja, ahol elképzelhető egy utópisztikus hely, és ha igen, hogy is nézne ki ez a tér. A jövőről való játékos gondolatmenetemben próbáltam elszakadni azoktól a mára aktualitásukat vesztett, kiüresedett vízióktól, melyek a különböző utópiák hosszú listáját jelentik, legyen szó politikai utópiáról, irodalomról vagy építészetről. A diszfunkcionális utópiáktól elszakadva egy olyan jövőképet akartam ábrázolni, amely bár adhat választ a kihívásokkal és bizonytalanságokkal teli jelenben, ugyanakkor extrém adaptálódást vár el az embertől. Arra keresem a választ, hogyan lehetünk képesek túllépni nemcsak a gondolkodásunk, de a testi szükségleteink határán is78.
Bár a munkáim olvashatók feminista nézőpontból, abban hiszek, hogy egy ideális világban nem kellene kihangsúlyozni ezt az aspektust, ahogy azt sem, hogy kelet-európai művész vagyok. Szembesülök azokkal a problémákkal amelyek a nemek közötti egyenlőtlenségekből fakadnak, azonban inkább egy olyan, határokon átívelő hálózat része szeretnék lenni, amelyet a hasonló értékrend és gondolkodásmód fűz össze.
A statement Soós Andrea kurátorral együttműködésben jött létre (2022).
1Kép: Agg Lili, aa00 (Eyecatcher) A figyelem eltulajdonítása-ból, 2019, videó installáció, 66x46x30 cm. Fotó: Lakos Máté, a művész jóvoltából.4Kép: Agg Lili és Barta Bence, Let Me In, 2019, kinetikus installáció, változó méret. Fotó: Leontina Berkova, a művészek jóvoltából.
