Rita Süveges
– born 1986 in Szolnok, graduated from the painting department of the Hungarian University of Fine Arts, where she also finished her DLA formation in 2017. In her artistic practice Süveges elaborates an ecocritical approach to what our relation to nature is, unravelling how a landscape merges into a culturally constructed image. By featuring the aesthetic, technical qualities of painting through color and formal experimentation Süveges seeks to expand the frame of the traditional genre of landscape towards a deeper understanding of the contemporary representation of nature. She lives and works in Budapest.
My artistic practice is driven by theoretical research focusing on the relationship of human and non-human, and the material fascination with image-making. As nature and culture do, theory and practice intertwine in my works, whether I organize a reading group about Capitalocene, a field trip to an oil refinery or realize paintings of volcanoes.
In the beginning, my practice was shaped by the phenomenology of nature, then its visual representation, followed by a strong feminist ecocriticism. After growing up in the countryside and dreaming about urban cultural life, moving to the Hungarian capital raised a lot of inner conflicts in me. It was a long way to be able to reflect on the origin of my thoughts and ideas, my desires and values in general and in my art practice as well. I also had to figure out how I can interweave the theories and ideas that keep me busy, with my practice that is mostly the painting of images. As I am rather an observer than an activist, I aim to investigate the social imaginary about nature and create its stills through which the bigger, underlying structures that result in our current knowledge and beliefs, become visible and comprehensible1234. My approach is transdisciplinary, I intertwine ideas from social and the natural sciences with the imaginary realm. Painting has its own historical understanding, its traditions and rapidly-changing trends due to the digital age. In terms of visual expression, experimentation is essential for me, the process inspires me to create artworks. There are reoccurring traits in my practice: I am drawn to monochromatic images, light materialized into colour, atmospheric space, the sublime etc. However, I try to process my aesthetic attractions via self-reflection. From a painter, one usually expects consistency, but I wish to go against predictability and repetition, to avoid getting stuck into one visual style and method. As a result, my process always has to involve unplanned and surprising elements56789.
Through my work ranging from creating images to excursions, I elaborated an ecocritical approach to what our relation to nature is, unravelling how a landscape merges into a culturally constructed image10. Representation of nature does not only tell stories about nature itself. “The construction of landscape proves to become the totality of our ideas about the non-human. Analysing how these visions are constructed allows us to find current social conditions in their reflection. Landscape is more than a piece of land, it is rather a way of experiencing the outside world as historically and ideologically determined. The landscape reflects how certain social classes identify themselves through their relationship with nature and thus communicate their role in the outside world – in nature and society. The landscape is thus a social product which historicity can be revealed rather than an untouched, a non-human nature which the concept is often interchanged with”11. By resurfacing old ideas about nature, my goal is to contribute to change practices that led to the current moment in this permanent crisis of the world system1213.
As I got to know more about the ideological and political systems that stand behind the issues of the social, ecological and climate crisis, my artistic practice evolved into a means to be able to analyse and question the underlying systems that have caused our current crises. I also gradually realized that I have to be very conscious and strategic about my art practice, it therefore took me many years to find the core of my interests and also a community in which I can share thoughts, ideas, knowledge and opportunities. Both in my individual practice and within the artist group xtro realm which I am part of since 2017, I deal with the way art can renew the concept of knowledge, create new types of it to help imagine ways out of the climate and ecological crisis. Since 2017, xtro realm14 has organized a multitude of programs (reading circles, exhibitions, field trips) dealing with new-realist and ecological theories that criticize the anthropocentrism of contemporary thinking, in order to provide access to the discourses of climate change and the Anthropocene, all in the spirit of knowledge-sharing and transdisciplinarity. Working in a group opened up many boundaries: sharing knowledge and ideas is the most radical and effective process which is not generally present when art is imagined as a one-man show. Community gives strength to debate revolutionary thoughts, to realize bold ideas: this is how I organized eco-critical field trips to a forest reserve, the ‘national landscape’, and a leftover bauxite mine.
There is a vivid and never-ending debate whether art should be an agent of social transformation. I think that art can have many roles, taking intertwined positions between the extreme polarization of art being l’art pour l’art or propaganda. Art forms the social imaginary through its impact on culture, lifestyles and values. In an abstract way, through our practice and knowledge sharing agenda (talks, discussions, trips, reading groups, exhibitions), our aim is to turn the social role of art towards questioning and denaturalizing ‘knowledge’, ideologies generating practices which deepen the global and local inequalities, which enhance climate change and exploit nature, the meta-industrial class and women worldwide151617.
Being a woman artist in 2020 is still a disadvantageous position in the ecology of the artworld. Sexism is embedded through power roles in the education system already and then continues in the artworld too. The powerful heritage of the bohemian genius artist in principle cannot fit the idea of being a woman with its gender roles. Cooperation, sharing, care and solidarity are still undervalued acts in the artworld.
Despite the never-ending critique of the art institutions, I think art still can host the most experimental and revolutionary thoughts and ideas about life, about the human and non-human world. It does not mean that the art scene and its hegemonic institutions are not wrecked under the failing systems of contemporary societies like neoliberalism, consumerism, fossil capitalism, identitarianism, or techno-optimism. I nevertheless believe that art is a transdisciplinary playground in the realm of imagination and experimentation, with no rules and no expectations weighing down the material and immaterial processes, and this is what makes me continue doing art in the first place.
This statement was edited in collaboration with curator Fanni Magyar (2020).
1Image: Rita Süveges, Pet Planets 01, 2017, acrylic on canvas, 200 x 200 cm, photo Krisztián Zana. Courtesy of the artist.2Image: Rita Süveges, Pet Planets 01 (detail), 2017, acrylic on canvas, 200 x 200 cm, photo Krisztián Zana. Courtesy of the artist.
3Image: Rita Süveges, Pet Planets 01 (detail), 2017, acrylic on canvas, 200 x 200 cm, photo Krisztián Zana. Courtesy of the artist.
4Image: Rita Süveges, Pet Planets 02, 2017, acrylic on canvas, 200 x 200 cm, photo Krisztián Zana. Courtesy of the artist.
5Image: Rita Süveges, Black Gold, 2020, acrylic on canvas, 150 x 300 cm, photo Zsuzsanna Simon. Courtesy of the artist.
6Image: Rita Süveges, Fossil Capital, 2019, acrylic on canvas, 100 x 300 cm, photo Zsuzsanna Simon. Courtesy of the artist.
7Image: Rita Süveges, Out of Control, 2020, installation view, 1111 Gallery, photo Ferenc Eln. Courtesy of the artist.
8Image: Rita Süveges, Out of Control, 2020, installation view, 1111 Gallery, photo Ferenc Eln. Courtesy of the artist.
9Image: Rita Süveges, Out of Control, 2020, silk dye on silk, 280 x 140 cm, photo Ferenc Eln. Courtesy of the artist.
10See: http://mezosfera.org/beyond-the-postcard-an-ecocritical-inquiry-on-images-of-nature/.
11See: http://tranzitblog.hu/tul-a-kepeslapon-termeszetkep-a-taj-okokritikai-vizsgalataban/.
12Image: Rita Süveges, Biorevolution 2020, acrylic on wooden board, 25 x 50 cm. Photo and courtesy of the artist.
13Image: Rita Süveges, Nature based solutions, 2020, acrylic on wooden board, 25 x5 0 cm. Photo and courtesy of the artist.
14See: http://www.xtrorealm.hu.
15Image: Extrodaesia Encyclopedia, edited by xtro realm, 2019, bilingual publication, photo Gideon Horváth. Courtesy of the artists.
16Image: Extrodaesia Encyclopedia, edited by xtro realm, 2019, bilingual publication, photo Owen Goods. Courtesy of the artists.
17Image: Hand with texture illustration for Extrodaesia Encyclopedia, edited by xtro realm, 2019, bilingual publication. Courtesy of the artists.
– szül. 1986, Szolnok – a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán diplomázott, 2014-17-ben annak doktorandusza volt. Művészeti gyakorlatában ökokritikai szemszögből viszgálja, hogy milyen az ember természettel való viszonya, valamint hogy a táj hogyan bontakozik ki egy kulturálisan felépített képből. A festészet esztétikai, technikai tulajdonságainak színes és formai kísérletezéssel történő bemutatásával Süveges a táj hagyományos műfajának kereteit igyekszik kiterjeszteni a természet kortárs ábrázolásának mélyebb megértése felé. Jelenleg Budapesten él és dolgozik.
Művészeti gyakorlatom alapját egyrészt azon elméleti kutatásaim adják, amelyek az ember és a nem ember kapcsolatát elemzik, másrészt fontos eredői a képalkotás nagyon is materiális folyamatai. Ahogy a természet és a kultúra, úgy az elmélet és a gyakorlat is összefonódnak munkáimban, függetlenül attól, hogya kapitalocénről olvasókört, vagy egy olajfinomítóhoz való terepgyakorlatot szervezek, avagy éppen egy vulkánról készítek festményeket.
Művészeti gyakorlatomat kezdetben a természet fenomenológiája, majd annak vizuális ábrázolása formálta, amelyet mára elsősorban a feminista ökokritika szempontjai határoznak meg. Miután vidéken nőttem fel és a folyton a városi kulturális életről álmodoztam, a magyar fővárosba való költözés sok belső konfliktust vetett fel bennem. Hosszú út vezetett odáig, hogy reflektálni tudjak a saját gondolataim és ötleteim eredetére, a vágyaimra és az általam vallott értékekre általában és a művészeti gyakorlatomban is. Arra is rá kellett találnom, hogyan tudom egybefűzni az engem foglalkoztató elméleteket a műtermi munkával, leginkább a képek festésével. Mivel inkább megfigyelő alkat vagyok, mint aktivista, fő célom a természettel kapcsolatos társadalmi képzelet megvizsgálása és azon képcsoportok megalkotása, amelyek révén a jelenlegi ismereteinket és hiedelmeinket meghatározó, nagyobb, mögöttes struktúrák láthatóvá és érthetővé válhatnak1234. Szemléletem transzdiszciplináris, igyekszem a társadalom- és a természettudomány fogalmait a képzelet birodalmával kiegészíteni. A festészetnek megvan a maga történelmi értelmezése, hagyományai és a digitális kor miatt gyorsan változó trendjei. A vizuális kifejezéssel kapcsolatos kísérletezés számomra is elengedhetetlen, a festés folyamata az, ami inspirál. A gyakorlatomban fellelhetők ismétlődő vonások: ilyenek a monokromatikus képek, a fény színné való materializálódása, az atmoszférikus tér, a fenséges megjelentetése stb. Ugyanakkor az esztétikai kérdésekhez való tagadhatatlan vonzódásomat próbálom kritikai önreflexióval szemlélni. A festőtől általában a felismerhetőséget várják elsősorban, ám én szembe akarok menni a kiszámíthatóság és ismétlés elvárásával, hogy ne ragadjak be egy adott vizuális stílusba. Ebből is adódik, hogy a munkámban mindig jelen kell lennie nem tervezett, váratlan elemeknek56789.
A munkám során, a képek létrehozásától egészen a kirándulásokig terjedően, ökokritikai megközelítéssel dolgozom, amelynek célja, hogy a természethez való emberi viszonyt a táj kulturális konstrukciójának felfejtésével vizsgáljam10. A természet ábrázolása nem csak magáról a természetről mesél. “A táj konstrukciójában indirekten tetten érhető a nem emberi világról alkotott elképzeléseink összessége. Ha felfejtjük, ezek a látásmódok miként konstruálódnak, úgy az aktuális társadalmi viszonyok tükörképére is rálelhetünk bennük. A táj ugyanis több annál, mint egy darab természet: a külső világ megtapasztalásának történetileg meghatározott és ideológiákon átszűrt módja. A tájban tükröződik, hogy bizonyos társadalmi osztályok hogyan jelölik ki önmagukat a természettel ápolt kapcsolatukon keresztül, és kommunikálják ezáltal a külső világban – természetben, társadalomban – betöltött szerepüket. A táj tehát társadalmi termék, amelynek történetisége felfedhető, nem pedig érintetlen, emberi beavatkozásoktól mentes természet, amivel gyakran felcserélik a fogalmat”11. A természetet leíró eszmék újrafogalmazásával azon gyakorlatok megváltoztatásához szeretnék hozzájárulni, amelyek a világrendszer folyamatosan fennálló válságának jelenlegi pillanatához vezettek1213.
Ahogy egyre több ismeretet gyűjtöttem a társadalmi, ökológiai és éghajlati válság mögött meghúzódó ideológiai és politikai rendszerekről, művészeti gyakorlatom szépen lassan új küldetést vett fel: hogy segítsége megkérdőjelezhetővé és elemezhetővé tenni azokat a mögöttes rendszereket, amelyek a jelenlegi válságainkat kiváltották. Fokozatosan rájöttem arra is, hogy nagyon tudatosnak és stratégikusnak kell lennem a praxisommal kapcsolatban, és az is hosszú évekbe telt, mire megtaláltam az érdeklődésem magját és köré egy olyan közösséget, ahol gondolatokat, ötleteket, tudást és lehetőségeket oszthatok meg.
Mind egyéni munkám során, mind az xtro realm14 művészcsoporton belül, amelynek 2017 óta tagja vagyok, azzal foglalkozom, hogy a művészet megújíthatja-e a tudás fogalmát, és hozzá tud-e járulni az éghajlati és ökológiai válságból való kiutak elképzeléséhez. 2017 óta az xtro realm számos programot szervezett (olvasóköröket, kiállításokat, kirándulásokat), amelyek a kortárs gondolkodás antropocentricizmusát kritizáló új-realista és ökológiai elméletekkel foglalkoznak,hogy a tudásmegosztás és a transzdiszciplinaritás jegyében hozzáférést biztosítsanak a klímaváltozás és az antropocén diskurzusaihoz. A csoportban való munkavégzés számos határátlépését tette lehetővé számomra: az ismeretek és ötletek megosztása a legradikálisabb és leghatékonyabb folyamat, amelyre nincs lehetőség, ha a művészetet egyszemélyes alkotásként képzeljük el. A közösség erőt ad a forradalmi gondolatok megvitatásához, merész ötletek megvalósításához: így szerveztem ökokritikus terepbejárásokat egy erdőrezervátumba, a nemzeti identitást képező tájba és egy felhagyott bauxitbányába.
Élénk és véget nem érő vita folyik arról, hogy a művészetnek a társadalmi átalakulás egy ágensének kell-e lennie. Úgy gondolom, hogy a művészetnek sokféle helye és szerepe lehet, nagyon széles spektrumon helyezkedhet el a l’art pour l’art vagy a propagandaként használt művészet között. Ám azt gondolom, a művészet a kultúrára, az életmódra és az értékekre gyakorolt hatása révén formálja a társadalmi képzeletet. Bár a módszerünk absztrakt, de gyakorlati- és tudásmegosztásra épülő eseményeink révén (beszélgetések, diskurzusok, kirándulások, olvasókörök, kiállítások) az a célunk, hogy a művészet társadalmi szerepét a „tudás” megkérdőjelezése és fogalmának kitágítása felé fordítsuk. Emellett kitűzzük az olyan ideológiák megkérdőjelezését, amelyek elmélyítik a globális és a helyi egyenlőtlenségeket, fokozzák az éghajlatváltozást és kihasználják a természetet, a meta-ipari osztályt és a nőket világszerte151617.
Női művésznek lenni 2020-ban még mindig hátrányos helyzetnek számít a művészeti világ ökológiájában. A szexizmus már az oktatási rendszer hierarchiáján keresztül beágyazódik, majd a művészvilágban is folytatódik. A bohém, zseni művész képzete alapvetően nem illik egy nő hagyományos nemi szerepeihez. Amik viszont társadalmilag a nőkhöz társított értékek, az együttműködés, a megosztás, a törődés és a szolidaritás még mindig alulértékelt tényezők a művészvilágban.
A művészeti intézmények soha véget nem érő kritikája ellenére azt gondolom, hogy a művészet mégis az a mező, amely létrehozza a legkísérletezőbb és legforradalmibb gondolatokat és eszméket az életről, az emberi és nem emberi világról. Ez nem azt jelenti, hogy a művészeti élet és annak hegemón intézményei ne szenvednének a kortárs társadalmak kudarcot valló rendszereitől, mint amilyen a neoliberalizmus, a fogyasztói társadalom, a fosszilis kapitalizmus, az identitaranizmus vagy a techno-optimizmus. Mindazonáltal úgy gondolom, hogy a művészet olyan transzdiszciplináris játszótér a képzelet és a kísérletezés birodalmában, amely mentesül az életben megszokott szabályrendszerek és elvárások alól, és ez az, ami arra mozgósít, hogy mindenek előtt folytassam a művészetcsinálást.
Ez a statement Süveges Rita és Magyar Fanni kurátor együttműködésében valósult meg (2020).
1kép: Süveges Rita, Pet Planets 01, 2017, akril, vászon, 200 x 200 cm, fotó: Zana Krisztián. A művész jóvoltából.11lásd: http://tranzitblog.hu/tul-a-kepeslapon-termeszetkep-a-taj-okokritikai-vizsgalataban/.
12kép: Süveges Rita, Biorevolution 2020, akril, fatábla, 25 x 50 cm, fotó a művész. A művész jóvoltából.
15kép: Extrodaesia Encyclopedia, szerk. xtro realm, 2019, kétnyelvű publikáció, fotó Horváth Gideon. A művészek jóvoltából.
