Nóra Szabó
– born in 1992 in Debrecen. She lives and works in Budapest. She graduated from the painting program at the Hungarian University of Fine Arts, where she is currently pursuing her studies at the Doctoral School. She is a member of the Skurc art association and a recipient of the Barcsay Award. Her works have been exhibited at institutions such as MODEM (Debrecen), aqb Project Space (Budapest), Budapest Gallery, ISBN books+gallery (Budapest), Sopa Gallery (Košice), and Fx Gallery (Banská Bystrica). She has participated in residency programs in Graz and Košice, and has presented her research at the Technical University of Košice and the Academy of Fine Arts in Rome. Her work combines analogue and digital materials and printing techniques. She explores changes in the human body image and its representation, as well as connections to contemporary technological innovations. Her hybrid techniques engage with speculative and non-human entities, offering new visions of reality.
I studied painting at the Hungarian University of Fine Arts, but I realized early on that I was more interested in experimenting with various materials than in simply filling a canvas. At the university, I created my first printed works about my body using charcoal on tracing paper12. Body prints still intrigue me, but now more in relation to technological experiments. My work departs from traditional discourses surrounding the female body and its representations. By removing conceptual and sensual connotations, I seek alternatives to a human-centric worldview, moving beyond the male-female binary code and the notion of a universal human entity34.
Drawing on a framework of posthuman theories, I explore the human, posthuman, and nonhuman worlds, and the transitions between them – cyborgs, witches5, mythological characters and archetypes67. While questioning binary oppositions, I am particularly influenced by the writings of Donna Haraway. The body and its organs, such as bones and skin, along with their transformations over time and through aging, appear frequently in my work. They can be viewed as imprints of time, timeless structures, transformative interfaces, or, perhaps in the future, as prostheses with medical or aesthetic functions8.
My design process begins with manual printing techniques that build on one another, followed by a digital design phase, and culminates in the final form through 3D printing. The result can be an artificial shape in plastic mimicking bones, a muscle structure built like a sewing pattern, or skin peeled from the body910 – artificially created forms that evoke a sense of organicity. These works serve both as imprints of the human body and as documentations of abstraction methods, where I aim to show the precision of manual and technological design alongside the ephemeral nature of materials and the body. My artistic research starts at the intersection of art and science. Pseudo-archaeology allows me to experiment with intertwining the reconstruction of the past and speculation about the future within a single work, a series of works, or an installation. Through this, I reflect on how material preserves human touch, how future fossils might appear, and how we interpret these remnants from the perspectives of both the past and the future.
My works can be seen as techno-fossils. In designing their forms and presenting them, I aim to evoke the appearance of future fossils or artifacts from archaeological excavations11. The process of fossilization symbolizes the dissolving boundaries between the body and nature, and the transitions between the present, past, and speculative future12. The traces of human presence exist on a multidimensional timeline, where fossilization is not only a biological process but also a technological one.
My works are often influenced by stories and literature: I am interested in integrating a lyrical expression into my pieces alongside their strong technological character. For instance, the work I cannot See was inspired by a text by Oscar Wilde13, Grauballe George drew from Imre Bartók’s writing14, and Salt Ridge (Szíkpadka): On the Verge of Two Worlds was inspired by a text by Ursula K. Le Guin15. The research for this latter work was sparked by a conversation with an ethno-ecologist. I drew inspiration from a Hungarian natural phenomenon – an erosion formation known as ‘salt ridge,’ found in the saline steppe of the Great Hungarian Plain. I explored the survival strategies and ‘me time,’ which differ from human time, of the plants living in this environment. These island-like terraces, with a high salt concentration and a maximum incline of 30 cm, served as stools for shepherds working in the fields, functioning as a kind of ‘meditation place.’ I used casting techniques to create negatives of the ridges, exploring concepts of scarcity and negative space. Rather than making direct casts from the real cracks, I used casting as a paradigm, not just a method, as interpreted by Georges Didi-Huberman.
The cast is not distinct from the pseudo-cast; both convey the appearance of negative space. Negative space, in this context, represents scarcity. Here, the focus is on the lack of water, dryness, or high salt concentration, though we can also consider the ancient Pannon Sea that once stretched across this area. The negative space is paired with the gesture of casting, a tactile act that draws attention to our senses. Touch becomes a central element, raising the question of presence. The object is formed from the scarcity of the cracks, while the salt flowers are built from the very mineral that the plants struggle against for survival16. These flowers emerge from nothingness, with the crystals symbolizing the constant flow of materials at the atomic level.
What fascinates me are these materials and senses – the streams and transitions of forms and their imprints. I explore the transformations of materials and shapes, the patterns that emerge, and where distinctions originate, while seeking to dissolve binary approaches.
The statement was written in collaboration with curator Eszter Lázár (2025).
1Image: Nóra Szabó, Shroud, 2015, charcoal, tracing paper, 40x240 cm. Detail of the video documentation. Video by György Szaszák and Stanislav Piatrik. Courtesy of the artist.
2Image: Nóra Szabó, Shroud, 2015, charcoal, tracing paper, 40x240 cm. Courtesy of the artist.
3Image: Nóra Szabó, Genitals, 2020, Epoxy, metal, metal table, 40x40x2 cm. Photo by János Szabó R. Courtesy of the artist.
4Image: Nóra Szabó, Human Pattern Relief, 2020, plaster, 27,5x41,5x0,5 cm. Photo by János Szabó R. Courtesy of the artist.
5Image: Nóra Szabó, Honey Bones, 2024, 3D print (PLA), dimensions variable. Photo by Zsuzsi Simon and Benedek Bognár. Courtesy of the artist.
6Image: Nóra Szabó, Janus Coin, 2020, plaster, concrete, metal, 90x100x10 cm. Photo by János Szabó R. Courtesy of the artist.
7Image: Nóra Szabó, Human Pattern Porta Relief, 2021, plaster, metal, 270x200x140 cm. Photo by János Szabó R. Courtesy of the artist.
8Image: Nóra Szabó, Rosetta Drip, 2023, 3D print (PLA), 20x12x1,5 cm. Photo by Tatiana Takackova. Courtesy of the artist.
9Image: Nóra Szabó, Grauballe George, 2023, 3D print (PLA), aluminium, 220x120x150 cm. Photo by Mátyás Gyuricza. Courtesy of the artist.
10Image: Nóra Szabó, Marsyas, Finally!, 2023, rubber, dimensions variable. Photo by Barnabás Neogrády-Kiss. Courtesy of the artist.
11Image: Nóra Szabó, Areopolis, 2021, photo. Courtesy of the artist.
12Image: Nóra Szabó, Cave Hand No.1, 2023, 3D print (PLA), metal, 35x40x35 cm. Photo by Tatiana Takackova. Courtesy of the artist.
13Image: Nóra Szabó, I Can Not See It, 2017, graphite, gelatine, plaster, 240x100x20 cm. Photo by the aritst. Courtesy of the artist.
14Image: Nóra Szabó, Grauballe George, 2023, 3D print (PLA), aluminium, 220x120x150 cm. Photo by Mátyás Gyuricza. Courtesy of the artist.
15Image: Nóra Szabó, Salt Ridge: on the Border of Two Worlds, 2024, 3D LCD print (resin), potassium aluminium sulfate, metal, variable dimensions (installation approx. 7x11 meter). Photo by Dávid Biró. Courtesy of the artist.
16Image: Nóra Szabó, Salt Ridge: on the Border of Two Worlds, 2024, 3D LCD print (resin), potassium aluminium sulfate, metal, variable dimensions (installation approx. 7x11 meter). Photo by Dávid Biró. Courtesy of the artist.
– született 1992-ben Debrecenben. Budapesten élő képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett festő szakon, jelenleg ugyanitt folytat doktori tanulmányokat. A Skurc művészeti egyesület tagja, Barcsay-díjas alkotó. Munkái egyéni és csoportos kiállításokon szerepeltek, mint például: MODEM (Debrecen), aqb Project Space (Budapest), Budapest Galéria, ISBN könyv+galéria (Budapest), Sopa Galéria (Kassa), Fx Galéria (Besztercebánya). Az elmúlt években Grazban és Kassán nemzetközi rezidencia programokon vett részt. Meghívott előadóként tartott előadást művészeti kutatásairól a Kassai Műszaki Egyetem Művészeti Karán és a Római Képzőművészeti Akadémián.
Analóg és digitális anyagok felhasználásával és a lenyomatkészítés módszerével készíti munkáit. Az emberi testkép változásai és képi ábrázolásának átalakulása, valamint az aktuális technológiai újítások közötti összefüggések érdeklik. Hibridizációs eljárásai teret nyitnak a spekulatív vagy nonhumán entitások és valóságok vízióinak is.
A Képzőművészeti Egyetem festő szakára jártam, de hamar rájöttem, hogy a festészetben nem a felületkitöltés, hanem az anyaggal való kísérletezés érdekel. Az egyetemen készítettem első lenyomatos munkámat saját testemről, szénnel, pauszpapírra12. A testlenyomatok azóta foglalkoztatnak, de már sokkal inkább a technológiai kísérletezésekkel összefüggésben. A női testről és annak reprezentációjáról folyó diskurzusokból kiindulóan, a testet annak fogalmi és érzéki leterheltségétől megfosztva egy univerzális emberi entitás leképezésének, a férfi-nő bináris kódon túllépő létezésének a lehetőségeit, a humanizmus emberközpontú világképének alternatíváit keresem34.
A poszthumán elméletek keretrendszerére támaszkodva az emberi, az ember utáni és az ember nélküli világ, valamint a köztük lévő átjárások foglalkoztatnak: kiborgok, boszorkányok5, mitológiai szereplők és archetípusok67. A bináris oppozíciókat technológiai keretben is megkérdőjelező megközelítéseim leginkább Donna Haraway írásaiból merítem. A test és különböző szervei, mint például a csont és a bőr, valamint ezeknek az idővel és az elmúlással összefüggő transzformációi több munkámban is megjelenik. Tekinthetjük ezeket időlenyomatoknak, időtlen struktúráknak, transzformatív határfelületeknek vagy a jövőben talán orvosi vagy orvosesztétikai funkciót betöltő protéziseknek is8.
Tárgyalkotó munkamódszerem egymásra épülő manuális lenyomatkészítési folyamatokból indul ki, amit egy digitális tervezési fázis követ, majd 3D nyomtatás segítségével nyeri el a mű végleges formáját. Az eredmény lehet egy csontokat imitáló mesterséges műanyagforma, egy emberi szabásmintaként felépülő izomrendszer, vagy a testről lenyúzott bőrfelület910: az organikusság érzetét keltő mesterséges úton létrehozott formák. Egyszerre emberi testlenyomatok és az egymást követő absztrahálási munkafolyamatok dokumentációi, amelyben a manuális és a technológiai formatervezés precizitását, valamint az anyag és a test múlandóságát egyaránt szeretném érzékelhetővé tenni. Művészeti kutatásom kiindulópontja a művészet és a tudományok közötti átjárás módozatai. A pszeudo-régészet például lehetővé teszi számomra, hogy miközben olyan kérdésekre keresem a választ, hogy hogyan őrzi meg az anyag az emberi jelenlétet, hogy milyenek (lesznek) a jövőbeli fosszíliák, vagy hogy hogyan értelmezzük ezeket a maradványokat a kihelyezett múltnak és a jövőnek perspektívájából, azzal kísérletezhetek, hogy a múlt rekonstrukciója és a jövő spekulációja egyetlen műben, műegyüttesben vagy akár térinstallációban hogyan tud összefonódni.
Munkáimat nevezhetjük technofosszíliáknak is, mert a formák kialakításánál és a kész művek bemutatásnál is arra törekszem, hogy amit látunk, azok a jövőből „ittragadt” fosszíliáknak, régészeti ásatások során talált leleteknek tűnjenek11. A fosszilizálódás folyamata nemcsak a jelen, a múlt és a spekulatív jövő idősíkjai között átjárásokat, hanem a test és a természet „egymásba oldódó” határátlépéseit is érzékelteti12. Az emberi jelenlét nyomai egy olyan multidimenziós idővonalon helyezkednek el, ahol a fosszilizálódás nem csupán biológiai, hanem technológiai folyamat is.
Műveim gyakran történeteken, olvasmányélményeken alapulnak: az érdekel, hogy a hangsúlyos technológiai karakter mellett, hogyan tudom a lírai megfogalmazást is beépíteni a munkáimba. Az I cannot see it például egy Oscar Wilde szöveg hatására született meg13, a Grauballe George-ot Bartók Imre14, a Szíkpadka: két világ határán című munkámat Ursula K. le Guin egyik szövege inspirálta15. Ez utóbbi munkámhoz kapcsolódó kutatásomat egy etno-ökológussal folytatott beszélgetés motiválta. Egy magyarországi természeti jelenségből, az alföldi szikes pusztán kialakult eróziós formából, a szíkpadkákból indultam ki, és az itt élő növényeknek az emberi időtől eltérő „énidejét” és túlélési stratégiáit vizsgáltam. Ezek a magas sókoncentrációjú, a pusztában szigetszerűen elhelyezkedő teraszos formák, maximum 30 cm-es platók, a földeken dolgozó pásztorok számára is pihenőként, ülőszigetekként, egyfajta „meditációs helyként” szolgáltak. A szíkpadkák repedéseinek műgyantából készült negatív formáinál is a lenyomatkészítés módszerével dolgoztam fel a hiány és a negatív tér fogalmait. Itt nem direkt lenyomatokat hoztam létre, tehát nem öntöttem ki valós repedéseket, így a lenyomatot, ahogy George Didi-Hubermann értelmezi, nem mint módszert, hanem mint paradigmát alkalmaztam.
A lenyomat nem különbözik a pszeudo-lenyomattól, mindkettő a negatív tér megjelenését hordozza. A negatív tér pedig a hiányt jeleníti meg. Ebben az esetben a figyelem a víz hiányára irányul, a szárazságra, esetleg a magas sókoncentrációra, de gondolhatunk akár a valaha itt elterülő Pannon-tengerre is. A negatív térhez a lenyomatkészítés gesztusa társul. Ez a gesztus egy taktilis mozzanatot hív elő, ami az érzékeinkre tereli a figyelmet. Az érintés kerül középpontba, az érintés által pedig a jelenlét kérdése. A repedéseknél a hiányból, a semmiből lesz a tárgy teste, a sóvirágoknál a só adja a virág testét, az az ásvány, amivel szemben a növény küzd az életben maradásért16. A virágok a semmi teréből nőnek ki, a rajtuk lévő kristályok pedig egy kimerevített pillanatban ábrázolják a részecskék szintjén végbemenő folyamatos anyagáramlást.
Ezek az anyagok és érzetek, ezek a formák és azok lenyomatai közötti áramlások, átjárások izgatnak. Hogy mi, miből alakul át, hogy mi, minek a mintázata. Hogy honnan erednek a különválasztások, és, hogy hogyan lehet a bináris megközelítéseket feloldani.
A statement a művész és Lázár Eszter kurátor együttműködésében jött létre (2025).
1Kép: Szabó Nóra, Lepel, 2015, szén, pausz papír, 40x240 cm. Részlet a videó dokumentációból. Videó: Szaszák György és Stanislav Piatrik. A művész jóvoltából.
2Kép: Szabó Nóra, Lepel, 2015, szén, pausz papír, 40x240 cm. A művész jóvoltából.
3Kép: Szabó Nóra, Genitals, 2020, műgyanta, fém, fém asztal, 40x40x2 cm. Fotó: Szabó R. János. A művész jóvoltából.
4Kép: Szabó Nóra, Human pattern relief, 2020, gipsz, 27,5x41,5x0,5 cm. Fotó: Szabó R. János. A művész jóvoltából.
5Kép: Szabó Nóra, Honey bones, 2024, 3D print (PLA), változó méretek. Fotó: Simon Zsuzsi, Bognár Benedek. A művész jóvoltából.
6Kép: Szabó Nóra, Janus érme, 2020, gipsz, beton, acél, 90x100x10 cm. Fotó: Szabó R. János. A művész jóvoltából.
7Kép: Szabó Nóra, Human pattern porta relief, 2021, gipsz, acél, 270x200x140 cm. Fotó: Szabó R. János. A művész jóvoltából.
8Kép: Szabó Nóra, Rosetta drip, 2023, 3D print (PLA), 20x12x1,5 cm. Fotó: Tatiana Takackova. A művész jóvoltából.
9Kép: Szabó Nóra, Grauballe George, 2023, 3D print (PLA), alumínium, 220x120x150 cm. Fotó: Gyuricza Mátyás. A művész jóvoltából.
10Kép: Szabó Nóra, Marsyas, finally!, 2023, gumi, változó méretek. Fotó: Neogrády-Kiss Barnabás. A művész jóvoltából.
11Kép: Szabó Nóra, Areopolis, 2021, fotó. A művész jóvoltából.
12Kép: Szabó Nóra, Cave hand no.1., 2023, 3D print (PLA), acél, 35x40x35 cm. Fotó: Tatiana Takackova. A művész jóvoltából
13Kép: Szabó Nóra, I can not see it, 2017, grafit, zselatin, gipsz, 240x100x20 cm. A művész fotója. A művész jóvoltából.
14Kép: Szabó Nóra, Grauballe George, 2023, 3D print (PLA), alumínium, 220x120x150 cm. Fotó: Gyuricza Mátyás. A művész jóvoltából.
15Kép: Szabó Nóra, Szíkpadka, két világ határán, 2024, 3D print (műgyanta), kálium-alumínium-szulfát, acél, változó méretek (installáció befoglaló mérete 7x11 méter). Fotó: Biró Dávid. A művész jóvoltából.
16Kép: Szabó Nóra, Szíkpadka, két világ határán, 2024, 3D print (műgyanta), kálium-alumínium-szulfát, acél, változó méretek (installáció befoglaló mérete 7x11 méter). Fotó: Biró Dávid. A művész jóvoltából.
