Éva Köves
– b. 1965 in Moscow. She studied at the Fine and Applied Arts High School in Budapest between 1979 and 1983, then at the University of Fine Arts where she pursued a post-gradual course as well. From 1989 to 1992, she was granted the Derkovits stipend, dedicated to help the work of young talents. She participated in numerous international exhibitions as well as scholarship programs, and represented Hungary in 1997 at the Venice Biennale along with Róza El-Hassan and Judit Herskó. As the determining figure of the 90s painters’ generation, she explores the new possibilities of classical painting both in formal and mediatic aspects. She became known for her small and mid-sized close-to-monochrome paintings, then since the exhibition of her work Wall painting in 1993 at Ludwig Museum Budapest, her interest turned to the intertwining of geometric image making filtered through the lessons drawn from conceptual art with a high degree of painterliness. Painting installations, the built, urban as well as natural environment, the synchronicity between the outside and the inside became of central importance in her artworks. In the course of her long cooperation with Andrea Sztojánovics, the inclusion of movement in her painting with projection and animation shows the growing intermediatic character of her artistic perspective. She lives and works in Budapest.
I graduated in 1989, and although I had planned to stay at the university until the end of my post-gradual course, I was awarded the Derkovits stipend. Since it was not possible to stay at the University with this grant at that time, I could not finish my studies. It forced me to find my identity and was a good start for my career as well. I moved to the studio which I still use. The beginning of my career was very successful, I participated in several exhibitions and received grants. I visited Frankfurt in 1993, Paris in 1997 and Berlin in 2005. It was an important milestone when – together with Róza El-Hassan and Judit Herskó – I represented Hungary at the Venice Biennial1. I worked together with Róza many times and collaboration is crucial for me in general. I am connecting photography and painting and I explore the possibilities of innovating painting2. I developed a new style in 1996 and my exhibition at the Ludwig Museum in 2001 was the closure of this period3. Based on my own photos I created new structures. After that non-figurative art became dominant in my practice. I projected my drawings on a large scale, photographed them from different angles and I painted these different dimensions4.
My collaboration with intermedia artist Andrea Sztojánovics started in 2009 and it is a very significant moment in my work. We named our artist duo Monochrome Clack56 and made an exhibition at the Ludwig Museum in Budapest in 20137. Andrea animated my paintings with projection, movement and music. She often gave me ideas of photography for my paintings. I believe we created a new artistic genre through our cooperation. After ten years we suspended it because we realized it is very expensive but we are still thinking about continuing. This collaboration has also made me more aware and meticulous in my own work.
I’ve recently started teaching, which is important for me because it keeps me in touch with young people. I teach complex digital thinking in the framework of graphic design education. This is also a result of working with Andrea, because it strengthened my digital mindset, which I implemented in my development and adapting to new circumstances. Nonetheless my practice stayed manual. Drawing is getting more present in my work, on paper and in the form of objects as well8. Drawing is also a way of processing the events of everyday life9.
I am both excited and frustrated by what is going on around us, which I incorporate intensely into my work10. Interestingly, I didn’t feel the last years of the socialist regime as oppressing as I do the current situation. Making art reduces the tension. Although I often wonder why I persevere and do art, I have no other choices because I am committed. I am not a feminist, and I don’t think of myself as a female artist. I honestly don’t remember being discriminated against for being a woman or a mother. I really enjoy being a woman, and I think I feel this way because of the strong female characters I saw in my family.
The statemet was written in collaboration with art historian Kata Balázs (2022).
1Image: Éva Köves, Shadows of Budapest, 1997, painting installation, photo and oil on canvas, 320x300 cm. Courtesy of the artist.2Image: Éva Köves, Shadows of Budapest, 1996, painting installation, photo and oil on canvas, 200x340-cm. Courtesy of the artist.
3Image: Éva Köves, Still Life – Budapest, 2001, painting installation, photo and oil on canvas, 250x360 cm. Courtesy of the artist.
4Image: Éva Köves, Oscillations, 2013, painting installation, photo and oil on canvas, 200x200 cm. Courtesy of the artist.
5monochromeclack.com; see: youtube.com/watch?v=NsWQW1LVAuY
6Image: Éva Köves, Monochrome Clack, 2009, painting installation, photo and oil on canvas, 80x340 cm. Courtesy of the artist.
7Image: Éva Köves, Oscillations, 2014, painting installation, photo and oil on canvas, 150x245 cm. Courtesy of the artist.
8Image: Éva Köves, Chaos, 2021, collage and pencil on paper, 30x40 cm. Courtesy of the artist.
9Image: Éva Köves, Chaos, 2022, acrylic and felt-tip pen on paper, 50x70 cm. Courtesy of the artist.
10Image: Éva Köves, Chaos, 2022, oil and print on canvas, 125x250 cm. Courtesy of the artist.
– szül. 1965-ben Moszkvában. 1979 és 1983 között a budapesti Képző-és Iparművészeti Gimnázium tanulója volt festő szakon, majd 1984 és 1988 között a Magyar Képzőművészeti Egyetemen tanult, ahol posztgraduális képzésben is részesült. 1989 és 1992 között megkapta a fiatal tehetségek munkájának elősegítésére létrehozott Derkovits ösztöndíjat. Számos nemzetközi kiállításon és ösztöndíjprogramban vett részt, köztük a Velencei Biennálén El-Hassan Rózával és Herskó Judittal együtt képviselte Magyarországot 1997-ben. A kilencvenes évek festőgenerációjának meghatározó tagjaként a klasszikus festészet új lehetőségeit keresi mind formai, mind mediális szempontból. A monokrómhoz közelítő, kis és középméretű festményeiről vált ismertté, majd 1993-ban a Ludwig Múzeumban bemutatott Falfestmény című művétől kezdve a konceptuális művészet tanulságain átszűrt geometrikus képalkotás nagyfokú festőiséggel való ötvözése került az érdeklődése előterébe. A festményinstalláció, az épített, urbánus, illetve a természeti környezet, a kint és bent szinkronicitása központi jelentőségűvé vált műveiben. Sztojánovics Andreával való hosszú együttműködése során a festmények vetítéssel, animációval való átmozgatása az intermedialitás egyre erőteljesebb jelenlétére mutat rá a szemléletmódjában. Budapesten él és dolgozik.
1989-ben végeztem, és ugyan azt terveztem, hogy maradok a főiskolán a mesterképzés végéig, megkaptam a Derkovits ösztöndíjat. Mivel akkor még nem lehetett a főiskolára járni ezzel a díjjal, nem tudtam a tanulmányaim végéig ottmaradni. Ez rákényszerített, hogy rátaláljak az identitásomra, de ugyanakkor nagyon jó indulást biztosított a pályámnak. Akkor költöztem abba a műterembe, amit ma is használok. A pályám kezdete sikereket hozott, többek között kiállításokat és számos ösztöndíjat: 1993-ban Frankfurtban, 1997-ben Párizsban, 2005-ben Berlinben jártam. Fontos mérföldkő volt a számomra, hogy 1997-ben két másik művésszel, El Hassan Rózával és Herskó Judittal szerepeltem a Velencei Biennále magyar pavilonjában1. Rózával ezen túl is sokszor dolgoztam közösen, de az együttműködések egyébként is fontosak a számomra. A fotó és a festészet összekapcsolásával foglalkozom, és a festészet megújításának lehetőségeit keresem ezen keresztül2. 1996-ra fejlesztettem ki egy új stílust, és a 2001-es Ludwig Múzeumban rendezett kiállításom3 zárta le ezt az időszakot: akkor saját fotókra alapozva hoztam létre új struktúrákat. Ezután a nonfigurativitás lett a meghatározó a számomra. A rajzaimat kivetítettem installációs méretben, több nézetből lefotóztam őket és aztán ezeket a dimenziókat festettem meg4.
Ebből a szempontból nagyon meghatározó Sztojánovics Andrea intermédia művésszel való együttműködésem, ami 2009-ben kezdődött. A duónkat Monochrome Clacknek56 neveztük el, és a budapesti Ludwig Múzeumban rendeztünk kiállítást 2013-ban7. Amellett, hogy Andrea a festményeimre vetítve, illetve mappingelve, mozgással és zenével átanimálta a képeim struktúráit, gyakran ő adott fotóötleteket a festményeimhez. Azt hiszem, ennek a kollaborációnak köszönhetően új képzőművészeti műfajt valósítottunk meg. A közös munka 10 évig tartott: akkor felfüggesztettük, mert nagyon költségesnek bizonyult, de most is gondolkodunk a folytatásban. Ennek az együttműködésnek a hatására tudatosabb és rendszerszerűbb lettem a saját munkámban is.
Nemrégiben elkezdtem tanítani, ami nagyon fontos a számomra, mert így folyamatosan kapcsolatban lehetek fiatalokkal. Komplex digitális gondolkodást tanítok grafikai tervezés-oktatás keretében. Ez is az Andreával való közös munka következménye, mert a tevékenységünk felerősítette bennem a digitális gondolkozásmódot, amit tudtam alkalmazni a további fejlődésemben és az aktualitásokhoz való alkalmazkodásban, bár a módszerem ennek ellenére manuális maradt. A rajz egyre nagyobb érvényt szerez a munkáimban, akár papíron, akár objektek formájában8, és gyakran a napi, aktuális események feldolgozására szolgál9.
Egyszerre izgatnak és frusztrálnak a körülöttünk zajló események, amit egyre erőteljesebben építek be a munkáimba10. Érdekes, hogy messze nem éreztem annyira szorongatónak a szocializmus utolsó éveit, mint a mostani időszakot, de az alkotás csökkenti a feszültséget. Bár sokszor felmerül bennem, hogy minek is tartok ki és foglalkozom művészettel, az elkötelezettség miatt nincs más választásom.
Nem érzem feministának magamat, és nem szoktam magamról női alkotóként gondolkodni. Őszintén szólva nem emlékszem, hogy a női vagy anyai mivoltom miatt negatív megkülönböztetés ért volna. Nagyon szeretek nőnek lenni, amit bizonyára a családomban fellelhető erős, határozott női karaktereknek is köszönhetek.
A statement a művész a Balázs Kata művészettörténész közreműködésében jött létre (2022).
1Kép: Köves Éva: Budapesti árnyékok, 1997, festményinstalláció, fotó, olaj, vászon, 320x300 cm. A művész jóvoltából.6Kép: Köves Éva: Monochrome Clack, 2009, festményinstalláció, fotó, olaj, vászon, 80x340 cm. A művész jóvoltából.
