Eszter Ágnes Szabó

– born 1966, graduated in Drawing and Visual Education from the University of Pécs, then from the Intermedia Department of the Hungarian University of Fine Arts. She is a founding member of the HINTS Institute for Public Art active between 2000 and 2010. She completed her doctoral studied at the Hungarian University of Fine Arts in 2020. Her collection of texts entitled Libertatia studies temporary, independent areas of culture and explores the social background of piracy and punk. Her art pedagogical activities embrace different generations, from primary schools to universities. She participated in the accreditation process of several university art courses (METU, MOME, Károli Gáspár Reformed University). Since 2020, she is a lecturer at Eötvös Loránd University – Savaria University Center. As an artist, she has participated in numerous group and solo exhibitions since the 1990s, and her works can be found in both private and public collections.

I graduated from a drama school so the stage and performing became a part of my life. Though I am also a seamstress and a leatherworker by profession, later I graduated from university as a visual culture educator and an intermedia artist. I am an artist, and all these elements were built in my practice. From the very beginning I was interested in the influence of the creative process. I found a very good example for this in design, when I worked at the 1st of May Clothing Factory (1985-1991), while I was preparing for my artistic career. I often asked the designers in the factory why they work here anonymously instead of being artists. I learned from them that a well-designed, wearable coat can change the way the streets look like. If a coat will be mass-produced, it becomes a ‘sign’ and a new colour or style adds a new meaning to it. Compared to the series of products, a unique piece has much less efficiency. I tried to incorporate this systematic design thinking into art. I like to merge production and reproduction with the artwork and I am waiting for the moment when my work returns as an urban ‘sign’. That is what happened when I designed stickers in 2001 and 2002, published CDs and a few years ago when I started to create coloring books1 related to youth culture and subcultures, especially connected to David Bowie’s work. This is typical for my recycling projects using sewing machines2345, where I can work together with the audience in order to ‘produce’ the most out of textile banners that cannot be recycled. I am a fan of online live broadcasts that can be watched by a lot of people at the same time. 

I was always looking for content that can be prefigured by everyone, these are mundane or practical topics, such as a grocery bag67, canning jam89101112, pancakes, soup or cooking a seasonal meal. In this process I use the elements of collective memory such as breast milk13, cakes associated with memories or embroidered wall hangings. This way the audience becomes my artistic collaborator as they know exactly what we are doing together. These do not officially belong to art, but for sure they evoke emotions. I frequently mixed and remixed all these with pop music and dj culture: I sang the recipe of a cake (as recipes can interpreted as musical notations) and I worked together with dj Cadik who taught me a lot about the mechanism of parties and the synchronicity of people that I connected with the synthesizing role of the housewife who is constantly mixes her function as a synchronizer of the family and the community. This is what my project Every Housewife is a Dj1415 is about. I even built my kitchen table which I can simultaneously use for playing vinyls and cooking. 

All of my works are autobiographical in a way, even when the specific piece is fictional such as my wall hangings16 or when I play an imaginary role behind a kitchen table as a dj. Both of them are self-reflective processes, just from a different point of view. I am the protagonist of my works and I deal with my real and imaginary roles in my family, in my environment, my body and my constant struggles with my body hair or with the topic of longing, which is far from everyday life, space and time17. I can express this the most through my wall hangings and painted plates. These are the forms in which I can care about myself and my problems, that hopefully help other women as well: for example waxing the upper lip is especially a female issue1819. My public ‘appearances’ are somewhat else, because in these I think about social issues that bother me. I  try to do something against poverty and waste, and I try to change our consumer lifestyle by showing methods for surviving and recycling. Being an adult and an artist is adventurous and hard, so for me it is all-important to reflect on social circumstances and to research the methods of sustainability.  

In my career the tranquil, balanced existence as an artist was never typical, I do not have an atelier, I am not represented by a gallery who would deal with my works, as I do not paint or draw. The essence of my works is not marketability, I rather follow the logic of objet trouvé or ready made and apply ‘méthode trouvée’20. For the audience it is hard to interpret my topics and techniques as art, mainly because they are not made in the artistic realm. At the moment in Hungary there are just a few possibilities to organize events in art institutions that are beyond traditional genres, even if the topic of the exhibition could validate such an action. I am much more motivated by producing a series of objects or giving a public workshop for those who cannot make it to an exhibition, than by creating artworks. I consider my ‘autonomous’ artworks – my plates, embroidery, clothes or grocery bags – as by-products of my socially engaged work. Meals are so good because there is no artwork left after making them, though in my current project I handle leftover food as a relic. I see it as an artwork, though it is much more about the food crisis, about distribution issues and wasteful lifestyle. 

I think a lot about why it is so hard for me to create artworks and why I like processes and community work much better. Why is it hard for me to be a ‘pop star’ when the urge of it is in the background of all my works? I think that my parent’s trauma of World War II plays a significant role in this. Their philosophy was conformity and hiding. They were not happy that I am an extrovert, there were problems because of my extreme clothes and behaviour at home and in school as well. I could only react to these with rebelling so I was expelled from schools all the time. If I review my career I see that an exact sign is missing and because of my experiences, my projects became hiding. They are in the realm of ‘non-art-art’. I frequently find myself in the role of the backing vocalist or the caretaker, and I believe in the role of the teacher as a summary of both. Of course it is also an important artistic career in which the artist is never alone, and the artworks are being activated by the relation with the audience and they disappear without any trace most of the time. 

I regularly encounter the dilemma of whether there is women art and what is the point of it. I have never thought it is important to note that I work on projects as a female artist as for example in the genre of tapestry wall hanging a ‘male artist’ preceded me. Sándor Rácmolnár did not embroider his wall hangings himself, but he did feel a medium which is traditionally connected to women. Most of the famous chefs are men, and in fact among the artists who approached the fields of art and food are a lot of men, such as Marinetti, Daniel Spoerri or Rirkrit Tiravanija. In Hungary just a few male artists cook or bake as a part of an exhibition, but I need to mention Miklós Mécs and Dániel Bozzai. 

I do not consider myself a woman artist, I just use these media and I follow fellow artists in these areas. It is not very important for me to deal with recent women issues, such as the me too movement or general social references of being a woman. Still I gave lectures on gender in 2005 and in 2006 at the Moholy-Nagy University of Art and Design. Between 2000 and 2010 we were working on projects dealing with the gender pay gap with my association called HINTS Institute for Public Art. Moreover we also collaborated with the patchwork sewing club of the retired women workers of the Iron Factory in Dunaújváros. The role of women gets even more significant throughout the world, in art education there are far more women than men and from high school education men almost completely disappeared. The fate of women in art will not depend on ‘male artists’ in the future. 

The statement was written in collaboration with art historian Kata Balázs (2020).

Kata Balázs – an art historian living in Budapest. She graduated from both departments of Hungarian and Art History studies at ELTE University in Budapest. Since 2007, she has conceived and contributed to numerous publications mainly focusing on avant-garde and neo-avant-garde art, held a teaching position at the University of Theater and Film Arts in Budapest, the Visart Academy of Arts, the Károly Eszterházy University of Eger, worked at Ludwig Museum Budapest and as a young research fellow at the Art History Research Institute of the Hungarian Academy of Sciences. In 2020, she joined acb ResearchLab as researcher.
1Image: Eszter Ágnes Szabó, Ziggy Stardust coloring book, 2016, author’s edition. Courtesy of the artist.
2Image: Eszter Ágnes Szabó, workshops with sewing machines, 2009, Vienna, and Random Dressmaker’s Shop  Project, Szentbékkálla - Tapolca market, 2012. Courtesy of the artist.
3Image: Eszter Ágnes Szabó, workshops with sewing machines, 2009, Vienna, and Random Dressmaker’s Shop  Project, Szentbékkálla - Tapolca market, 2012. Courtesy of the artist.
4Image: Eszter Ágnes Szabó, workshops with sewing machines, 2009, Vienna, and Random Dressmaker’s Shop  Project, Szentbékkálla - Tapolca market, 2012. Courtesy of the artist.
5Image: Eszter Ágnes Szabó, workshops with sewing machines, 2009, Vienna, and Random Dressmaker’s Shop  Project, Szentbékkálla - Tapolca market, 2012. Courtesy of the artist.
6Image: Eszter Ágnes Szabó, Grocery bag with grocery list, 2002, embroidered bag, variable dimensions. Courtesy of the artist.
7Image: Eszter Ágnes Szabó, Housewife Commando grocery bag mask, 2004, embroidered grocery bag, variable dimensions, photo Mária Pecsics. Courtesy of the artist.
8Image: Eszter Ágnes Szabó, Urban Jam, 2010, fruit picking and jam canning in public space, Stuttgart. Courtesy of the artist.
9Image: Eszter Ágnes Szabó, Common Jam: Apple Tree-diary. “The care of the farmer increases the harvest”, confiscation of apple trees in Budapest. Courtesy of the artist.
10Image: Eszter Ágnes Szabó, Who owns the fruit in public space?, 2015, Budapest. Courtesy of the artist.
11Image: Eszter Ágnes Szabó, Common jam – collective jam canning of fruits collected in public space, 2B Gallery, Budapest, 2017, 2015 and 2016. Courtesy of the artist.
12Images: Eszter Ágnes Szabó, Common jam – collective jam canning of fruits collected in public space, 2B Gallery, Budapest, 2017, 2015 and 2016. Courtesy of the artist.
13Image: Eszter Ágnes Szabó and Andrea Fajgerné Dudás, Breast Milk, exhibition opening event, Raiffeisen Gallery, Budapest, 2018. Courtesy of the artists.
14Image: Eszter Ágnes Szabó, table of the Every Housewife is a Dj installation, 1999, Collegium Hungaricum – Hungarian Cultural Institute, Vienna. Courtesy of the artist.
15Image: Eszter Ágnes Szabó, table of the Every Housewife is a Dj installation, 1999, Collegium Hungaricum – Hungarian Cultural Institute, Vienna. Courtesy of the artist.
16Image: Eszter Ágnes Szabó, My Grandma, Mrs Imre Zalai Meeting David Bowie, 1998, embroidered wall hanging, variable dimensions, photo Mária Pecsics. Courtesy of the artist.
17Image: Eszter Ágnes Szabó, When my Goat-Herd Self Meets the Astronaut, 1998, embroidered wall hanging, variable dimension, photo Mária Pecsics. Courtesy of the artist.
18Image: Eszter Ágnes Szabó, Budapest Blue – Upper Lip Waxing plate, 2016, painted plate, caramel stripes, variable dimensions. Courtesy of the artist.
19Image: Eszter Ágnes Szabó, Budapest Blue / I don’t have time to take care about myself while I’m working, 2016, embroidered housecoat, self-portrait with moustache, variable dimensions. Courtesy of the artist.
20Image: Eszter Ágnes Szabó, 12 square meters project, 2018, collective billboard embroidering in public space, Átkelő Gallery, Budapest. Courtesy of the artist.

– szül. 1966 – a Pécsi Tudományegyetem Rajz-vizuális nevelés, majd a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakán szerzett diplomát.  A 2000-2010 között működő HINTS Institute for Public Art alapítótagja. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen szerzett doktori címet 2020-ban. Libertatia című szöveggyűjteménye a kultúra ideiglenes, független területeinek vizsgálatával, a kalózkodás és a punk társadalmi hátterének feltárásával foglalkozik. Művészetpedagógiai tevékenysége egyaránt felöleli az általános iskolákat és egyetemeket.  Közreműködött több egyetemi művészeti képzés akkreditációjának kidolgozásában (METU, MOME, Károli Gáspár Református Egyetem). 2020-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem – Savaria Egyetemi Központ oktatója. Képzőművészként az 1990-es évek óta csoportos és egyéni kiállításokon vesz részt, munkái magán- és közgyűjteményekben egyaránt megtalálhatók.

Drámatagozaton érettségiztem, a színpad és szereplés ezért része lett az életemnek, de varrónői, illetve bőrdíszműves szakmát, majd rajz és vizuális kultúra tanári és intermédia-művész diplomát is szereztem. Képzőművész vagyok, és ezek az elemek mind beépültek a tevékenységembe, de kezdetektől a mű, vagy maga az alkotói folyamat hatásmechanizmusa érdekelt. Erre nagyon jó példát láttam a tervezőművészetben, amikor a Május 1. Ruhagyárban dolgoztam (1985-1991), miközben a művészi pályámra készültem. Sokszor kérdeztem a gyári tervezőket, hogy miért dolgoznak itt névtelenül, amikor „művészek” is lehetnének. Tőlük tanultam meg, hogy egy ott tervezett „hordható” kabát meg tudja változtatni az utcaképet. Ha sorozatgyártásba kerül, akkor „jel” lesz belőle, amihez egy más szín vagy fazon már új jelentést ad hozzá: a szériához képest az  egyedi sokkal kisebb hatásfokkal működik. Ezt a rendszerelvű design-gondolkodást próbáltam a képzőművészetben is megvalósítani. Szeretem ötvözni a gyártást és a sokszorosítást a műalkotással arra várva, hogy mikor köszön vissza a munkám városi „jel”-ként. Így történt a matricatervezéssel 2001/2002-ben, a CD-kiadással, és néhány éve zenei/ifjúsági szubkultúrákhoz, és mindenekelőtt David Bowie-hoz  kapcsolódó kifestőkönyvek1 készítésével is. Ez a nyilvános, varrógéppel végrehajtott2345, újrahasznosító projektjeimre is jellemző, ahol képes vagyok együtt dolgozni a közönséggel úgy, hogy a lehető legtöbb darabot „gyártsuk” le a különböző, ipari újrahasznosításra alkalmatlan, műanyag szövetmolinóból. Híve vagyok az online élő adásoknak is, amit egyszerre a legtöbben el tudnak érni. 

Mindig olyan tartalmat kerestem, amiről mindenkinek él a tudatában egy „előkép” – ilyenek az olyan hétköznapi vagy inkább praktikus témák, mint a szatyor67, lekvár (befőzés)89101112, palacsinta, leves, bármilyen idényjellegű étel megfőzése stb. Ebben a folyamatban használom a kollektív emlékezet elemeit, mint amilyen az anyatej13, az emlékekhez kötődő sütemények, a hímzett falvédők. A közönség így alkotótársammá válik, hiszen pontosan tudják, mit készítünk együtt. Ezek nem tartoznak a magas művészet körébe, de biztosan érzelmeket váltanak ki mindenkiből. Mindezt rendszeresen kevertem (mixeltem/remixeltem) a popzenével, illetve a dj-kultúrával: süteményreceptet énekeltem (hiszen a receptek interpretációra alkalmas kották), és együtt dolgoztam dj Cadikkal, akitől sokat tanultam a party, mint több száz/ezer ember között létrejövő szinkronhelyzet megteremtésének hatásmechanizmusáról, amit összefüggésbe hoztam a háziasszony család-, és közösségszinkronizáló szerepével, mint egy mindig újra (re)mixelő háttérfunkcióval. Erről szól a Minden háziasszony dj című projektem1415. Megépítettem hozzá a dj-pult/ konyhaasztalomat is, amin egyszerre tudok lemezt lejátszani és ételt készíteni. 

Minden munkám valamilyen szinten önéletrajzi jellegű, akkor is, ha fikcióról van szó, mint a falvédőim esetében16, vagy ha elképzelt szerepet játszom egy konyhaasztal mögött mint dj. Mindkettő önreflexív folyamat, csak egy másik nézőpontból. A munkáim főszereplője saját magam vagyok, és az én valós vagy képzelt szerepeim a családomban, környezetemben, együtt a testemmel, szőrömmel való állandó foglalkozás problémájával, vagy éppen az elvágyódás témájával, ami pedig távol van minden hétköznapiságtól, tértől és időtől17. Ezt a falvédőimen és a festett tányérjaimon tudom a leginkább megvalósítani, ezekben a műfajokban tudok magammal és a problémáimmal foglalkozni, amelyek remélem, hogy más nőket is érintenek: a bajuszgyantázás például kifejezetten női probléma1819. A nyilvános „szerepléseim” egészen mások, mert ezeken az engem is érintő és foglalkoztató társadalmi problémákról gondolkodom, és megpróbálok tenni valamit a szegénység, a pazarlás ellen, a fogyasztói életmódunk megváltoztatásáért azzal, hogy mutatok módszereket a túlélésre vagy az újrahasznosításra. Felnőttkorom művészként kalandos és küzdelmes, ezért számomra életbevágó a társadalmi körülményekre való reflektálás és a fennmaradás módszereinek kutatása. 

Az én munkásságomban nem adatott meg a nyugodt, kiegyensúlyozott művészlét, nincs műtermem, nincs galériám, ami forgalmazza a képeimet, mert nem festek vagy rajzolok. A műveim lényege nem az eladhatóságban rejlik, lényegében az objet trouvé-k és a ready made-ek nyomán a „méthode trouvé”-t gyakorlom20. A témáim és technikáim a közönség számára nehezen értelmezhetők művészetként, főleg azért, mert legtöbbször nem is művészeti térben jönnek létre. Magyarországon jelenleg kevés is a lehetősége annak, hogy művészeti-intézményi térben olyan akciót szervezzünk, amely kívül esik a hagyományos műfajokon, még akkor is, ha a kiállítás témája indokolhatná. Sokkal jobban motivál a szériagyártás vagy egy nyilvános workshop olyanoknak, akik nem jutnak el kiállításokra, mint a műtárgykészítés. A különböző társadalmi témájú munkám melléktermékeinek tekintem az „autonóm” műveimet, a tányérjaimat, a hímzéseimet, ruháimat, szatyraimat stb. Az ételekben az a jó, hogy nem marad utánuk műtárgy, bár a jelenlegi projektem éppen valamiféle relikviaként kezeli a megmaradt ételeket, és ezeket tekintem műtárgynak, pedig a projekt valójában sokkal inkább szól az élelmiszerválságról, az elosztás problémájáról, a pazarló életmódról.

Sokat gondolkodtam, hogy számomra miért nehéz a konkrét művek készítése, és miért szeretem jobban a folyamatokat és a közösségi munkát. Miért nehéz „popsztárnak” lennem akkor, amikor szinte az összes munkám hátterében ott van a késztetés? Egy ideje úgy gondolom, hogy a szüleim II. világháborús traumája játszik ebben nagy szerepet. Az ő életfilozófiájuk a megfelelés és a rejtőzködés volt. Nem örültek neki, hogy extrovertált vagyok, a feltűnő ruháimmal és viselkedésemmel problémák voltak otthon és az iskolában is. Erre lázadással tudtam csak reagálni, amiért pedig rendszeresen kirúgtak az iskolákból. Ha végignézek a munkásságomon, hiányzik az egyértelmű jel, és éppen azért, mert a projektjeim maguktól értetődően ̶ a tapasztalataim okán ̶ rejtőzködőek lettek, vagyis a „nemművészet művészet” tartományában helyezkednek el. Rendszeresen a háttérénekes vagy a gondoskodó szerepében találom magam, és visszatérő módon mindezek összességében, a tanáréban. Persze az is egy fontos művészkarrier, amelyben a művész sosincs egyedül, és az ott létrejövő művek mindig a közönség relációjában válnak aktívvá, és sokszor nyom nélkül tűnnek el.

Rendszeresen belefutok abba a dilemmába, hogy létezik-e nőművészet, és mi a létjogosultsága. Sosem tartottam fontosnak jelezni, hogy a projektjeimen nőművészként dolgozom, hiszen például a falvédő műfajában megelőzött egy „férfiművész”, Rácmolnár Sándor, aki ugyan nem saját maga hímezte a falvédőit, de mégis ráérzett egy olyan médiumra, amit hagyományosan nők használnak. A híres szakácsok nagy része szintén férfi, sőt az olyan művészek közt is számos férfi van, akik az étel és a művészet területeit közelítették, mint Marinetti, Daniel Spoerri vagy Rirkrit Tiravanija. Magyarországon kevés „férfiművész” süt vagy főz kiállításra, de meg kell említeni Mécs Miklóst, vagy Bozzai Dánielt.  Nem tartom magam nőművésznek, csupán ezeket a médiumokat használom, és figyelem, követem művésztársaim megnyilvánulásait ezeken a területeken. Nem tartom fontosnak, hogy kifejezetten aktuális női témákkal foglalkozzam, akár a metoo kampányt, akár a női lét társadalmi vonatkozásait tekintve. Mégis, már 2005/6 -ban tartottam gender-kurzust az akkori Iparművészeti Egyetemen (ma MOME), és művészeti egyesületemmel, a HINTS Institute for Public Arttal 2000 és 2010 között több projektünk foglalkozott a nőket és férfiakat érintő bérkülönbségekkel, illetve dolgoztunk együtt a megszűnt dunaújvárosi vasmű nyugdíjas nődolgozóiból alakult patchwork-varró körrel. A nők szerepe egyébként az egész világon látványosan hangsúlyossá kezd válni, a művészeti oktatásban már régóta több a nő, és a művészeti középiskolai oktatásból szinte el is tűntek a fiúk. Így az, hogy mi lesz a nőművészet sorsa a jövőben, nem a „férfiművészeken” fog múlni.

A statement Balázs Kata művészettörténésszel együttműködésben jött létre (2020).

Balázs Kata Budapesten élő művészettörténész. Az ELTE magyar–művészettörténet szakán diplomázott, tanult Lengyelországban és Olaszországban is. A 2007 óta eltelt években számos, elsősorban az avantgárd és a neoavantgárd művészettel foglalkozó publikációt jelentetett meg, tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a Visart Művészeti Akadémián, az egri Eszterházy Károly Egyetemen, dolgozott a Ludwig Múzeumban és fiatal kutatói ösztöndíjasként a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatóintézetében. 2020-tól az acb ResearchLab munkatársa.
1kép: Szabó Eszter Ágnes, Ziggy Stardust coloring book, 2016, szerzői kiadás. A művész jóvoltából.
2kép: Szabó Eszter Ágnes, Varrógépes workshopok, Bécs, 2009, és Random Varroda Projekt, Szentbékkálla – Tapolcai piac, 2012. A művész jóvoltából.
3kép: Szabó Eszter Ágnes, Varrógépes workshopok, Bécs, 2009, és Random Varroda Projekt, Szentbékkálla – Tapolcai piac, 2012. A művész jóvoltából.
4kép: Szabó Eszter Ágnes, Varrógépes workshopok, Bécs, 2009, és Random Varroda Projekt, Szentbékkálla – Tapolcai piac, 2012. A művész jóvoltából.
5kép: Szabó Eszter Ágnes, Varrógépes workshopok, Bécs, 2009, és Random Varroda Projekt, Szentbékkálla – Tapolcai piac, 2012. A művész jóvoltából.
6kép: Szabó Eszter Ágnes, Bevásárló szatyor bevásárló listával, 2002, hímzett szatyor, változó méret. Fotók: Pecsics Mária. A művész jóvoltából.
7kép: Szabó Eszter Ágnes, Háziasszony kommandó/bevásárlószatyor-maszk, 2004, hímzett szatyor, változó méret, fotók Pecsics Mária. A művész jóvoltából.
8kép: Szabó Eszter Ágnes, Urban Jam, 2010, közterületi gyümölcsszedés és dzsemkészítés, Stuttgart. A művész jóvoltából.
9kép: Szabó Eszter Ágnes, Kié a közterületi gyümölcs?, 2015, Budapest. A művész jóvoltából.
10kép: Szabó Eszter Ágnes, Kié a közterületi gyümölcs?, 2015, Budapest. A művész jóvoltából.
11kép: Szabó Eszter Ágnes, Common jam – a köztéren leszedett gyümölcs közös befőzése, 2B Galéria, Budapest, 2017, 2015 és 2016. A művész jóvoltából.
12kép: Szabó Eszter Ágnes, Common jam – a köztéren leszedett gyümölcs közös befőzése, 2B Galéria, Budapest, 2017, 2015 és 2016. A művész jóvoltából.
13kép: Szabó Eszter Ágnes és Fajgerné Dudás Andrea, Anyatej, 2018, kiállításmegnyitó esemény, Raiffeisen Galéria, Budapest. A művészek jóvoltából.
14kép: Szabó Eszter Ágnes, Minden háziasszony dj-asztal, 1999, Collegium Hungaricum-Magyar Kulturális Intézet, Bécs. A művész jóvoltából.
15kép: Szabó Eszter Ágnes, Minden háziasszony dj-asztal, 1999, Collegium Hungaricum-Magyar Kulturális Intézet, Bécs. A művész jóvoltából.
16kép: Szabó Eszter Ágnes, Nagymamám Zalai Imréné találkozása David Bowie-val, 1998, hímzett falvédő, változó méret, fotó Pecsics Mária. A művész jóvoltából.
17kép: Szabó Eszter Ágnes, Amikor a kecskepásztor énem találkozik az űrhajóssal, 1998, hímzett falvédő, változó méret. fotó Pecsics Mária. A művész jóvoltából.
18kép: Szabó Eszter Ágnes, Budapest Blue/Bajuszgyantázó tányér, 2016, festett tányér, karamell csíkok,változó méret. A művész jóvoltából.
19kép: Szabó Eszter Ágnes, Budapest Blue/Munka közben nem érek rá magammal foglalkozni, 2016, hímzett otthonka-bajuszos önarckép, változó méret. A művész jóvoltából.
20kép: Szabó Eszter Ágnes, 12 nm projekt, 2018, köztéri óriásplakát közösségi hímzés, Átkelő Galéria, Budapest. A művész jóvoltából.