Emese Benczúr
– born 1969, Budapest. Emese Benczúr graduated as a painter from the Hungarian University of Fine Arts. In her artworks she uses techniques traditionally associated with women, such as embroidery and sewing. Her site-specific installations – consisting of meticulous elements that are time-consuming to create – question the status of artistic labour and the meaning of everyday activities. Her short, statement-like messages and their imagery are ironic and self-deprecating commentaries embodying the ambivalence of banality and social critique. She regularly exhibits at solo and group exhibitions in Hungary and abroad. Her works have been shown at prestigious international events such as Manifesta, the Venice Biennale or the Liverpool Biennial.
I attended the Secondary School of Visual Arts and I figured out early that I wanted to apply to the Hungarian University of Fine Arts, so I did everything I could for that. In addition to the many drawing classes at school, I took a special preparatory course in drawing. From a very early age I was aware that fine art was the activity through which I could communicate most independently, without any external constraints. In the meantime, painting replaced embroidery, which is even closer to me. Through meticulous, slow needlework it is even easier to convey my thoughts (Classification of a month – Similarity is relative)1. This was later combined with the use of texts, technical experiments and in most cases, the need to make the work site-specific. That is how the system in which I’m currently creating was put together (Get The Picture)2.
In the past thirty years I explored many issues through my art, but the most important questions are time (personal and external time), passing, finitude and the determined nature of human existence (Remember what you want to forget, Holocaust Reflexions)3. The production of my artworks is usually very time-consuming, which can be compared to the invisible work done predominantly by women. Over the last 10-12 years, I have increasingly felt that I am doing invisible work as an artist, often for free. I supplemented my income with various extra work, such as mural painting, decorating, film commissions and teaching, so I could support my daughters and myself. Teaching is a very important part of my life, since 2014 I have been teaching at the Moholy-Nagy University of Art and Design and from 2022 at the Metropolitan University. Encouraging future generations to think critically, to be sensitive to social issues is a mission I believe in. I am consistent in my art that it is not about business, not about marketability, which is why I like ephemeral installations. Such was my exhibition entitled Bright Future in 2019 at Ani Molnár Gallery, where visitors, by stepping on the sign Bright Future made of colourful confetti, destroyed the artwork45.
I live at least three lives at the same time: I am an artist, mother and the breadwinner. Though being an artist was always the core of my identity. Even in the most difficult times, when I was doing demanding work to earn money, I still made time for myself to create (I Didn’t Go To The Beach Again; While Working, I Think of Traveling)678. I try to do my best in all roles and I also like to live life to the fullest and spend time with my family and friends. The birth of my first daughter was a radical turning point in my life and in my artistic practice as well. Until then, I was occupied with art on a daily basis (Should I live to be a Hundred. Day by Day)910. With motherhood, this routine was reversed, I was overwhelmed as a new mom, the time to create became less and unpredictable, chaotic, the daily routine lost its meaning. This shift is reflected in my work from then on.
I gain inspiration primarily from life, from the social, political and artistic reality that surrounds me. The meaning of my work is influenced by the materials I choose, mostly mass-produced objects and materials of consumer society, and the concept is also determined by the character of the site. I consider my artistic practice as a reflection of an intellectual development, in which my artworks mark the stages and changes of my life, they are built on each other like different layers of my personality. Moreover, the banal, ironic or even clichéd phrases I use reflect current socio-political contexts. The relationship between the work and the recipient is important to me, such are accessibility and comprehensibility. Simple sentences are suitable for expressing my thoughts on contradictory or complex situations. In today’s Hungarian social reality critical thinking is of paramount importance, while its spaces and forums have been shrinking since the 2010s (Change / Unchangeable)11. In the past decade of democratic backsliding, there have been many measures that affected women and various sexual and ethnic minorities negatively. Currently I am concerned with the dilemma whether the “system” in which we are forced to live is changeable or not. Before the opening of the exhibition, my daughters and I smashed my installation System12 with baseball bats. It was a symbolic act and very liberating performance that we recorded on video. This work is the culmination of my thoughts on local and global events in recent years. On one hand I was motivated by the fight against powerlessness, on the other hand I wanted to show my daughters how crucial collaboration, willingness to act and critical thinking are.
The statement was written in collaboration with art historian Viktória Popovics (2022).
1Image: Emese Benczúr, Classification of a Month – Similarity is Relative, 1996, 240 discarded bottoms, embroidery (in private collection), variable size. Courtesy of the artist.2Image: Emese Benczúr, Get The Picture, 2006, mosquito curtain, textile, dimensions variable. Courtesy of the artist.
3Image: Emese Benczúr, Remember What You Want to Forget, 2009, metal-net, pins, 120x200 cm. Courtesy of the artist.
4Image: Emese Benczúr, Bright Future, 2019, silver and colorful confetti, variable size. Courtesy of the artist and Ani Molnár Gallery, Budapest.
5Image: Emese Benczúr, Bright Future, 2019, silver and colorful confetti, variable size. Courtesy of the artist and Ani Molnár Gallery, Budapest.
6Image: Emese Benczúr, I didn't do to the beach again, 1994, 3 pieces, canvas, embroidery, each unit 50x170 cm (in the collection of the Szombathely Gallery). Courtesy of the artist.
7Image: Emese Benczúr, While Working, I Think of Traveling, 1997, canvas, embroidery, dimensions variable. King Saint Stephen Museum, Székesfehérvár. Courtesy of the artist.
8Image: Emese Benczúr, While Working, I Think of Traveling, 1997, canvas, embroidery, dimensions variable. King Saint Stephen Museum, Székesfehérvár. Courtesy of the artist.
9Image: Emese Benczúr, Should I Live to Be a Hundred – Day by Day I Think About the Future, 1998, manufactured cloth label, 2500 m, Ludwig Museum – Museum of Contemporary Art, Budapest. Courtesy of the artist.
10Image: Emese Benczúr, Should I Live to Be a Hundred – Day by Day I Think About the Future, 1998, manufactured cloth label, 2500 m, Ludwig Museum – Museum of Contemporary Art, Budapest. Courtesy of the artist.
11Image: Emese Benczúr, Change / Unchangeable, 2012, wooden slats, LED, cables, 30×170 cm. Courtesy of the artist.
12Image: Emese Benczúr, System, 2022. piñata, confetti, cardboard, video installation, dimensions variable. Courtesy of the artist.
– szül. 1969, Budapest. Benczúr Emese az 1990-es években induló művészgeneráció meghatározó, máig aktív képviselője. Festő szakon végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, alkotásaiban hagyományosan nőknek tulajdonított technikákat, hímzést, varrást alkalmaz. Időigényes, aprólékos elemekből felépülő installációi a művészi munkavégzés státuszára és az emberi cselekvés értelmére kérdeznek rá. Rövid, statement-szerű szöveges üzenetei és azok képi megjelenítése ironikus és önironikus kommentárok, a banalitás és a társadalomkritika kettősségét egyaránt magukban hordozzák. Rendszeresen vesz részt csoportos, illetve egyéni kiállításokon, Magyarországon és külföldön egyaránt. Munkái olyan neves nemzetközi eseményeken kerülnek bemutatásra, mint a Manifesta, a Velencei- és a Liverpool Biennále.
A Kisképzőbe jártam, idejekorán kitaláltam, hogy a festő szakra szeretnék felvételizni a Képzőművészeti Főiskolára, ezért mindent meg is tettem, a sok rajzóra mellett külön rajzi előkészítőre jártam. Már nagyon fiatalon tudatában voltam annak, hogy a képzőművészet az a tevékenység, amin keresztül a legszabadabban, bármilyen külső kényszer nélkül tudok kommunikálni. Időközben a festészetet felváltotta a hímzés, ami még közelibb érzéseket hordoz számomra. Így az aprólékos, lelassított kézimunka által még könnyebb gondolataimat közvetíteni (Egy hónap rendszerezése / Az egyformaság viszonylagos)1. Ehhez társult később a szöveghasználat, a technikai kísérletezés és a legtöbb esetben az is, hogy helyspecifikus legyen az elkészült mű, ezáltal rendeződött össze az a rendszer, amelyben jelenleg is alkotok (Get The Picture)2.
Az elmúlt harminc évben művészetemen keresztül számtalan kérdést jártam körül, de ami mind a mai napig meghatározó, az az idő kérdése (a személyes és a történelmi időé), az elmúlás, a végesség, a lét determináltsága (Arra emlékezz, amit felejtenél, Holocaust Reflexiók, 2009)3. Munkáim kivitelezése általában nagyon időigényes, ami párhuzamba állítható a zömében nők által végzett láthatatlan munkával. Az utóbbi 10-12 évben fokozottan azt érzem, hogy művészként is láthatatlan munkát végzek, amit ráadásul gyakran ingyen csinálok. A képzőművészeti tevékenységem mellett ezért is vállaltam általában valamilyen kiegészítő munkát (falfestés, dekoráció, filmes megbízások, tanítás), hogy el tudjam tartani a lányaimat és magamat. Az oktatás (2014–től MOME; 2022-től METU) különösen fontos számomra, a jövő generáció kritikus gondolkodásra ösztönzése, a társadalmi témákra való érzékenyítése az, amiben hiszek. Képzőművészeti munkámban konzekvensen tartom magam ahhoz, hogy nem a pénzről, nem az eladhatóságról szól, ezért is szeretem az efemer, megsemmisülő installációkat. Ilyen volt „Fényes jövő” (2019) c. kiállításom a Molnár Ani Galériában, ahol a látogatók maguk taposták szét a színes konfettivel körbeszórt Bright Future feliratot45.
Legalább háromféle életet élek egyszerre: képzőművész, anya és családfenntartó vagyok. A művész lét azonban mindig is nagyon erősen az identitásom részét képezte. A legnehezebb időszakokban is, amikor megterhelő munkát végeztem pénzkeresés gyanánt, akkor is szakítottam magamnak időt az alkotásra (Ma sem voltam a strandon, Munka közben az utazásra gondolok…)678. Minden fronton teljes erőbedobással dolgozom, emellett szeretem maximálisan megélni az életet, a családi és baráti kapcsolataimra is szeretek időt fordítani. Első lányom születése nagy változást hozott az életemben és a művészetemben, munkamódszerem teljesen átalakult. Addig a képzőművészeti munkákat napi rendszerességgel, szinte rutinként végeztem (Ha száz évig élek is – Napról napra gondolok a jövőre)910. Az anyasággal ez a rutin megfordult, a gyerekek körüli teendők töltötték ki a napjaimat, az alkotásra szánt idő összezsugorodott és kiszámíthatatlanná, kaotikussá vált, a napi penzum elvesztette értelmét. Ez a változás tükröződik onnantól a munkáimban is.
Inspirációt elsősorban az életből merítek, a társadalmi, politikai és művészeti valóságból, amelyben élek, emellett a fogyasztói társadalom tömeggyártott tárgyai és alapanyagai, valamint a helyszín sajátosságai is hozzásegítenek egy-egy koncepció megalkotásához. Eddigi életművemre egy szellemi fejlődés leképeződéseként tekintek, megvalósult munkáim életem egyes állomásait, változásait is jelölik, úgy épülnek egymásra, mint a személyiségem különböző rétegei. Emellett az általam használt banális, ironikus vagy épp közhelyszerű mondatok aktuális társadalmi-politikai kontextusokra reflektálnak. Fontos számomra a mű és a befogadó kapcsolata, a hozzáférhetőség és a (köz)érthetőség, az egyszerű mondatok alkalmasak arra, hogy ellentmondásos szituációkat, összetett helyzetekre reflektáló gondolatokat közvetíthessek. A mai magyar társadalmi valóságban egyre nagyobb tétje van a kritikai gondolkodásnak, miközben annak terei és fórumai a 2010-es évektől egyre szűkülnek (Change / Unchangeable)11. Az utóbbi tizenkét évben aggasztó visszalépések történnek nemcsak a nők, hanem a különböző etnikai és szexuális kisebbségek helyzetét illetően. Jelenleg művészként az foglalkoztat, hogy mennyire megváltoztathatatlan vagy megváltoztatható az a rendszer, amelyben kénytelen-kelletlen élünk. A System12 című installációmat még a kiállítás megnyitása előtt lányaimmal baseball ütőkkel vertük szét, az egész egy szimbolikus és nagyon felszabadító performansz volt, melyet videón rögzítettünk. Ebben a munkában sűrűsödik mindaz, amit az utóbbi évek lokális és globális történéseiről gondolok. Egyfelől a tehetetlenség elleni küzdelem motivált, másrészt a lányaim számára megmutatni azt az utat, hogy mennyit számít az összefogás, a tenni akarás és a kritikus gondolkodás.
A statement Popovics Viktória művészettörtésszel együttműködésben valósult meg (2022).
1Kép: Benczúr Emese, Egy hónap rendszerezése - Az egyformaság viszonylagos, 1996, 240 levágott nadrágszár, hímzés (magángyűjtemény). A művész jóvoltából.
