Dorottya Vékony
– born in 1985 – is an interdisciplinary artist living and working in Budapest, Hungary. Communities have been the subject of her professional interest for years, in which she researches how individuals and the groups they create can interact with each other and form inseparable units, which are in fact the foundations of our society. In recent years, she focused on the most basic existential questions of man through the examination and creation of various communities. Another major topic in her practice is the study of what acting possibilities does the female body have, and how it can be represented in a changed social order, achieved on its own right. Her fundamental medium is photography that she often combines with other formats, such as objects, installations, photobooks or video. The topics she works with shape her artistic practice, but she also explores other possibilities of representation and often experiments, works and thinks with others. For years, she has also been teaching photography for university and high school students. She is regularly participating in exhibitions in Hungary and abroad.
As a person and an artist, I am currently working on establishing a female box club; this is what makes me most proud at the moment. No start is easy, but I really believe in it. Also, every summer we organise an artist camp Köz.kemp1 with my friends, and besides we hike a lot all around the country. I believe in such communal activities23.
As for my artistic focus, I have been dealing a lot with bodily issues lately456. Thoughts about the body emerged early in my childhood. My mother is a psychiatrist, my father used to be a professional sportsman, so I started doing kick-box quite early, and it remained the centre of my life for 12 years. In this sport, it is rather easy to reach your limit of tolerance, and while I literally fought for the acceptance of a really masculine community, I had to deal with my femininity as well in parallel. In many cases this balance went off: I felt like a woman hammering guys during training, but in real life I was always labelled masculine. For a very long time this labelling bothered me greatly, but then I started to familiarise with it, and even overacted it with my clothing and hairstyle. I now think that back then I wanted to control my identity, and make others accept it. By now this issue is gone, and I think about it as a more fluid question overall. Besides personal aspects, right now I’m inspired by recent public discussions about reproductive rights in Hungarian media and politics. I try to question the active options for action of the female body, and how it can be represented in a changed social order, achieved on its own right.
When I think about my everyday life, and how satisfied I am with it, then it is best to define satisfaction as a goal. There is a great term for that: eco-sufficiency – both as common sense and from an artistic perspective. Eco-sufficiency aims to reduce resources, energy use and consumption to the minimum. It presupposes forms of coexistence that are not based on exploitation but rather on co-ordination. Furthermore, it aims to balance the metabolic processes between humans and nature, while acknowledging the self-worthiness of natural beings.
And when it is about gender identity and societal roles, eco-feminism – building upon the questions of nature and femininity – is just a step away. Yet, eco-feminism does not end at the issue of women, but expands its observations on the environment, involving for instance climate-crisis, its commitment to the metaindustrial class or the criticism of capitalism. It draws a line between the nature of societal- and gender inequalities and the exploitation leading to an ecological disaster78.
I mostly deal with the subject of the body, because the body is a great tool to highlight not only art but also political, education, and historical and social, health sciences, and technology issues. It is also a disease, since our bodies and our relationship with it are sick. The world that now surrounds us is exploiting our bodies. It sells false claims as a scientific fact. Creating myths, creating religions that produce fanatics. Be it diet, depilation, body care, clothing, goods. In the meantime, it keeps saying, “You’re not good enough.” You don’t have enough money, you don’t have enough silky skin, you don’t have muscles, and besides, if you’re beautiful, you’re definitely rotting from the inside. Self-regulation above our bodies is the most important thing to concern and the social issues connected with it910111213141516.
The statement was written in collaboration with curator Fruzsina Kigyós (2021).
1Közkemp: http://www.kozkemp.com.2Dorottya Vékony, Men, 2013 see: https://dorottyavekony.com/men.
3Dorottya Vékony, Humanoteka, 2017. See: https://dorottyavekony.com/humanoteka-identitybook.
4Dorottya Vékony, Fertility, 2020. See: https://dorottyavekony.com/fertility.
5Dorottya Vékony, Without Violence, 2019. See: https://dorottyavekony.com/without-violence.
6Dorottya Vékony, Average deviation, 2019. See: https://dorottyavekony.com/average-deviation.
7Image: Dorottya Vékony, Fertility, 2020, mixed media, photo, plywood, dimensions variable. Courtesy of the artist.
8Image: Dorottya Vékony, Fertility, 2020, mixed media, photo, plywood, dimensions variable. Courtesy of the artist.
9Image: Dorottya Vékony, Would you be no.1–12, 2013-2016, giclée print + zine, self-published, 50x70 cm each. Courtesy of the artist.
10Dorottya Vékony, Would you be no.1–12, 2013-2016, giclée print + zine, self-published, 50x70 cm each. Courtesy of the artist.
11Dorottya Vékony, Would you be no.1–12, 2013-2016, giclée print + zine, self-published, 50x70 cm each. Courtesy of the artist.
12Dorottya Vékony, Would you be no.1–12, 2013-2016, giclée print + zine, self-published, 50x70 cm each. Courtesy of the artist.
13Dorottya Vékony, Would you be no.1–12, 2013-2016, giclée print + zine, self-published, 50x70 cm each. Courtesy of the artist.
14Image: Dorottya Vékony, Men, 2013, archive inkjet print, 30x40 cm each. Courtesy of the artist.
15Image: Dorottya Vékony, Men, 2013, archive inkjet print, 30 x 40 cm each. Courtesy of the artist.
16Image: Dorottya Vékony, Men, 2013, archive inkjet print, 30 x 40 cm each. Courtesy of the artist.
– szül. 1985 – interdiszciplináris művész Budapesten él és dolgozik. Szakmai érdeklődésének tárgya évek óta a közösség, amellyel kapcsolatban azt kutatja, hogy az egyén és az általa létrehozott csoportosulási formák hogyan hatják át egymást, és képeznek megbonthatatlan egységeket, tulajdonképpen a társadalmunk alapjait. Az elmúlt években különböző közösségek vizsgálatával, illetve létrehozásával igyekezett közelebb kerülni ahhoz, hogy melyek az ember legalapvetőbb egzisztenciális kérdései. Évek óta foglalkozik azzal is, hogy mik a női test aktív cselekvési lehetőségei, és hogy hogyan lehet reprezentálni egy megváltozott, saját jogán kivívott új társadalmi rendben.
Projektjeiben a fotográfia, mint legfőbb eszköz mellett gyakran látni videókat, audiovizuális anyagokat, fotóalapú installációkat, könyveket. Alkotói módszerét alapvetően a téma határozza meg, de szeret élni a reprezentációs lehetőségek sokféleségével, kísérletezni, másokkal együtt alkotni, gondolkodni. Évek óta tanít fotográfiát egyetemi szinten és középiskolás diákoknak is. Állandó résztvevője kiállításoknak itthon és külföldön.
Jelenleg egy női box klub létrehozásán dolgozom, most erre vagyok a legbüszkébb. Nem indul egyszerűen, de nagyon hiszek benne. A barátaimmal Köz.kemp1 alkotótábort szervezünk nyaranta, sokat túrázunk, a közösségi dolgokban hiszek23.
A másik fő témámhoz és érdeklődési körömhöz visszacsatolva, a testtel, a testemmel kapcsolatos gondolatok már gyerekként elkezdtek foglalkoztatni456. Édesanyám pszichiáter, apám élsportoló volt, így hamar belecsaptam én is a sportolásba és benne is maradtam tizenkét évig. Kick-boxoltam, ami egy olyan sport, ahol elég könnyen el lehet érni a tűrőképességed határait. Miközben küzdöttem – szó szerint –, hogy a csak fiúkból álló csapat befogadjon, közben valahol a nőiségemmel is foglalkozni kellett. Sokszor ez a balansz elcsúszott, az edzésen fiúkat püfölve nőnek éreztem magam, a való életben viszont mindig megkaptam a férfias jelzőt. Sokáig nagyon bántott, hogy fiúnak néznek, fiúsnak tartanak, majd egy idő után megbarátkoztam vele és még kicsit rá is játszottam erre a hajviseleteimmel, öltözködésemmel. Azt hiszem ura akartam lenni az identitásomnak, és másokkal elfogadtatni ezt. Mára ez a kényszer elmúlt, most már elég fluidnak élem meg ezt a kérdést.
A személyes aspektus mellett, nagyon inspiráló számomra, hogy az elmúlt években a médiában, a politikában és a közbeszédben is egyre többet foglalkoznak a reproduktív jogokkal. Ennek kapcsán a női szerepekre és a női testre vonatkozó elvárásokat, annak cselekvési lehetőségeit, a női test helyzetét és reprezentációját vizsgálom.
Amikor a hétköznapjaimra gondolok és arra, hogy mennyire vagyok elégedett, akkor inkább úgy fogalmaznék, hogy az elégedettséget mint célt látom magam előtt. Erre van is egy nagyon klassz kifejezés, ami mostanában sokat foglalkoztat: az ökoelegendőség (eco-sufficiency) – mind hétköznapi értelemben, mind pedig művészeti szempontból. Az ökolegendőség arra törekszik, hogy az erőforrásokat, az energiahasználatot és a fogyasztást a lehető legminimálisabbra csökkentse. Olyan együttélési formákat feltételez, amelyek nem a kizsákmányoláson alapulnak, hanem az egymás mellé rendeltségen. Az ember és a természet közötti anyagcsere-folyamatok kiegyensúlyozására törekszik, miközben elismeri a természeti létezők önértékűségét.
Ha pedig nemi identitásról és társadalmi szerepekről van szó innen már csak egy lépés az ökofeminizmus kérdésköre, ami a természet és a feminitás összekapcsolására épül. Ugyanakkor nem áll meg a nők ügyénél, hanem annál sokkal szélesebb körű vizsgálódás tárgyává teszi környezetét, beemelve például a klímaválságot, a metaindusztriális osztály iránti elköteleződését vagy a kapitalizmus kritikáját. Párhuzamot von a társadalmi- és nemi egyenlőtlenségek természete, valamint az ökológiai válsághoz vezető kizsákmányolás között.
Többnyire a test tematikával foglalkozom, mert a test remek eszköz arra, hogy rávilágítson nemcsak művészeti, hanem a politikai, a neveléssel, valamint a történelmi és társadalmi, egészségügyi tudományokkal, és a technológiával kapcsolatos problémákra is. Egy kórkép is ez, hiszen a testünk és a vele való viszonyunk beteges. Az a világ, ami most körbevesz bennünket kizsákmányolja a testünket. Valótlan állításokat ad el tudományos tényként. Mítoszokat kreál, vallásokat hoz létre, ami fanatikusokat szül. Legyen szó diétáról, szőrtelenítésről, testápolásról, ruházkodásról, javakról. Mindeközben pedig azt ismételgeti jól artikulálva, hogy úgysem vagy elég jó. Nincs elég pénzed, nem elég selymes a bőröd, nem elég izmos a pasid, és amúgy is, ha szép vagy, tuti rohadsz belülről. Testünk feletti önrendelkezés foglalkoztat leginkább és az ehhez kapcsolódó társadalmi kérdések78910111213141516.
A statement Vékony Dorottya és Kigyós Fruzsina kurátor együttműködésében jött létre (2021).
1Közkemp: http://www.kozkemp.com.2Vékony Dorottya, Men, 2013. Lásd: https://dorottyavekony.com/men.
3Vékony Dorottya, Humanoteka, 2017. Lásd: https://dorottyavekony.com/humanoteka-identitybook.
4Vékony Dorottya, Fertility, 2020. Lásd: https://dorottyavekony.com/fertility.
5Vékony Dorottya, Without Violence, 2019. Lásd: https://dorottyavekony.com/without-violence.
6Vékony Dorottya, Average deviation, 2019. Lásd: https://dorottyavekony.com/average-deviation.
7Kép: Vékony Dorottya, Fertility, 2020, vegyes technika, fotó, falemez, különböző méretek. A művész jóvoltából.
