Andi Gáldi Vinkó

– born 1982 in Budapest. Internationally acclaimed artist working in photography. She studied photography at the Moholy-Nagy University of Art and Design in Budapest and at Esag Penninghen in Paris, as well as art history and aesthetics at ELTE University in Budapest. Her work draws visual analogies between intensely personal and intimate experiences of motherhood, womanhood, and universal human experiences of coming of age, ageing, loss, and the conflict between western and eastern European ideologies. Using both staged and documentary photography, Andi is a vivid visual storyteller who assembles her snapshots and studio photos into unconventional and unexpected narratives, juxtapositions that are playful and humorous but also elicit pathos and absurdity. Her photographs are both empowering and intimate at the same time and are often published in the form of zines or editorials. She also works as a director and member of Kinopravda.tv. Gáldi Vinkó has been commissioned by M Le Monde, Die Zeit, i-D, Dazed, Vice, The New Yorker, Tate etc, Vogue.it among others. Her personal work has been exhibited internationally in group and solo shows. Recent exhibitions include: “Birth” at TJ Boulting, London; “Variations of Reality, Circulations” at Fetart, MAC, Paris; “Sorry I Gave Birth I Disappeared But Now I’m Back” at FERi Gallery, Budapest; “Golden Boundaries”, Robert Capa Center, Budapest.

/andigv.com/

As an artist I have this weird perception that I need to account for my thoughts and photography is the tool at my disposal to talk freely about feelings or events I would rather hide or not show. All my personal series derive from lived experiences: my lost generation’s dream of visibility and success, coming of age, my relationship to my mother, the conflict of motherhood and career, the meaning of home after living abroad and just womanhood in general. Sometimes I feel like these topics only matter to be me but often realize they are very important for many other people too.

My recent series Sorry I gave birth I disappeared but now I’m back is about becoming a mother. For a very long time motherhood was considered somewhat taboo in the art world. As long as I can remember, female role models I admired openly talked about their choice of career over family. Some might have had children but never talked about their insecurities or sacrifices. The years to make the choice between having children or being successful are short and coincide with the years when one or the other might happen but none are guaranteed. When I realised I was pregnant, I had no idea what awaited me. How almighty and vulnerable I will be at the same time. How messy and raw, how unpredictable and how out of control motherhood really was compared to the images I had in my mind from films, photos, paintings done by men. Back then I was an emerging artist, traveling around and going to art fairs and exhibition openings. Now I am a mother of two working on borrowed time hoping the years I’ve lost mothering can be written into my CV without guilt or shame. I love being a mother. I also loved being an artist.

This work in progress is a visual reflection on maternity based on my own personal experiences and struggles and those of my close friends. How can something so universal as motherhood be so lonely? How come we all have to experience it and there are no answers to all those questions? What about our bodies, our hormones, our thoughts, our friends, our loves? Our careers, our homes, our dishes, our laundry, our sexual desires? What happened to our freedom, our showers, our sleeping hours?

I like to challenge traditional visual imagery and iconography with a touch of irony, with bright, playful compositions and with the beauty in the everyday. I love to question norms, push boundaries, and make people reflect on their own situations and possibilities.

Elisabeth Biondi, former director of photography at The New Yorker, wrote of my series Paradisco, “It captures the underlying quest in her photographic pursuits – to record the general unease experienced by people of her generation as well as their pleasures and joys.”1 Para is Hungarian slang for expressing a subtle fear or awkwardness, Disco represents fun and play. Put together the title alludes to an elusive paradise. A photographic pursuit trying to capture or restage the strange surreality of the everyday. Observing the disaffected youth’s, my generation’s illness of an overexposed yet neglected exhibitionism: the effort of trying to stand out from the crowd in a rapidly disposable world. In this struggle to reach paradise there is a weird duality: the aim to reach a seemingly easy, colourful happiness results in an uncanny, melancholic loneliness.

As a Hungarian photographer who never found her artistic inspiration in her hometown but never made it to really leave her family behind either, I feel best on the road, in between personal projects2. My series Homesickland is about this inexplicable peculiarity that Hungary, my homeland, means for me. As I stopped having expectations a whole new enchanted world opened up to me. Everyday life is now permeated by a sense of nostalgia. It is as if time had stopped between a dream never to be reached and the remembrances of a past I have never experienced. Everything has gravity and significance, while in the meantime it’s all just the same and nothing really matters. Homesick and Homeland are both weird feelings for my generation that lives nowehere and everywhere34567891011121314151617.

The final version of the statement was realised in cooperation with art historian Viktória Popovics (2021).

Viktória Popovics – an art historian and curator based in Budapest. She has been working at the Ludwig Museum – Museum for Contemporary Art Budapest since 2014, where she contributed to several large-scale exhibitions focusing on Central and Eastern European art. (Ludwig Goes Pop – The East Side Story, Permanent Revolution. Ukrainian Art Today, Iparterv 50+, etc.) She has participated in research projects and curatorial residencies in Berlin, Vienna, Warsaw, Prague and Ljubljana. Since 2012 she is PhD fellow of the Eötvös Loránd University Doctoral Program and from 2020 a member of the Hungarian Section of AICA. Her research interests include Central and Eastern European art, Hungarian neo-avant-garde art and critical theories.
1See: https://www.andigv.com/Paradisco.
2See: https://www.andigv.com/Homesickland.
3Image: Andrea Gáldi Vinkó, from the series Homesickland, 2016-2017. Courtesy of the artist and Deák Erika Gallery, Budapest.
4Image: Andrea Gáldi Vinkó, from the series Homesickland, 2016-2017. Courtesy of the artist and Deák Erika Gallery, Budapest.
5Image: Andrea Gáldi Vinkó, from the series Homesickland, 2016-2017. Courtesy of the artist and Deák Erika Gallery, Budapest.
6Image: Andrea Gáldi Vinkó, from the series Homesickland, 2016-2017. Courtesy of the artist and Deák Erika Gallery, Budapest.
7Image: Andrea Gáldi Vinkó, from the series Paradisco, 2010-. Courtesy of the artist and Deák Erika Gallery, Budapest.
8Image: Andrea Gáldi Vinkó, from the series Paradisco, 2010-. Courtesy of the artist and Deák Erika Gallery, Budapest.
9Image: Andrea Gáldi Vinkó, from the series Paradisco, 2010-. Courtesy of the artist and Deák Erika Gallery, Budapest.
10Image: Andrea Gáldi Vinkó, from the series Paradisco, 2010-. Courtesy of the artist and Deák Erika Gallery, Budapest.
11Image: Andrea Gáldi Vinkó, from the series Sorry I Gave Birth I Disappeared But Now I’m Back, 2019-. Courtesy of the artist and Deák Erika Gallery, Budapest.
12Image: Andrea Gáldi Vinkó, from the series Sorry I Gave Birth I Disappeared But Now I’m Back, 2019-. Courtesy of the artist and Deák Erika Gallery, Budapest.
13Image: Andrea Gáldi Vinkó, from the series Sorry I Gave Birth I Disappeared But Now I’m Back, 2019-. Courtesy of the artist and Deák Erika Gallery, Budapest.
14Image: Andrea Gáldi Vinkó, from the series Sorry I Gave Birth I Disappeared But Now I’m Back, 2019-. Courtesy of the artist and Deák Erika Gallery, Budapest.
15Image: Andrea Gáldi Vinkó, from the series Sorry I Gave Birth I Disappeared But Now I’m Back, 2019-. Courtesy of the artist and Deák Erika Gallery, Budapest.
16Image: Andrea Gáldi Vinkó, from the series Sorry I Gave Birth I Disappeared But Now I’m Back, 2019-. Courtesy of the artist and Deák Erika Gallery, Budapest.
17Image: Andrea Gáldi Vinkó, from the series Sorry I Gave Birth I Disappeared But Now I’m Back, 2019-. Courtesy of the artist and Deák Erika Gallery, Budapest.

– szül. 1982 Budapesten – nemzetközi szintéren aktív és elismert fotográfus. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a párizsi Esag Penninghen fotográfia szakán végzett, valamint művészettörténetet és esztétikát tanult az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. Fotóival olyan személyes, intim és univerzális emberi tapasztalatok között teremt vizuális analógiákat, mint az anyaság és a nőiség, a felnőtté válás, az öregedés, a személyes veszteségek, valamint a nyugati világnézet és a kelet-európai életérzés különbözőségei. Nyughatatlan vizuális történetmesélő, aki megrendezett és dokumentarista snapshotjait szokatlan és meghökkentő narratívákba komponál, játékosan és humorosan állít szembe dolgokat, ez adja képeinek egyszerre abszurd és emelkedett atmoszféráját. Fotográfiái felszabadítóan őszinték és zavarba ejtően intimek, melyeket zinek és editorialok formájában publikál – kiállítóterekben vagy magazinokban. A Kinopravda.tv kollektíva tagja. Gáldi Vinkót többek között az M Le Monde, a Die Zeit, az i-D, a Dazed, a Vice, a The New Yorker, a Tate etc., a Vogue.it újságoktól is kapott megbízást. Műveit nemzetközi csoportos és egyéni kiállítások keretében is bemutatták. Legújabb kiállításai közt szerepel a „Birth” (TJ Boulting, London), „Variations of Reality, Circulations” (Fetart, MAC, Párizs), „Sorry I Gave Birth I Disappeared But Now I’m Back” (FERi galéria, Budapest), és „Golden Boundaries” (Capa Központ, Budapest).

/andigv.com/

A fotózás számomra eszköz arra, hogy olyan érzésekről vagy eseményekről kommunikáljak felszabadultan, amelyeket leginkább elrejtenek, vagy elhallgatnak. Sorozataim személyes jellege általam megélt tapasztalatokból táplálkozik, ezek a témák azonban nemcsak számomra létfontosságúak, hanem úgy tűnik saját generációmat is aktívan foglalkoztatják. Művészként olyan kérdéseket feszegetek, mint az elveszett nemzedék sikerről és ismertségről szövögetett álmai, a felnőtté válás nehézségei, saját édesanyámhoz fűződő viszonyom, az anyaság és karrier között feszülő ellentét, az otthon fogalmának átértékelődése a külföldi élet perspektívájából, valamint a nőiség általában.

Legutóbbi, Sorry I gave birth I disappeared but now I’m back című sorozatom az anyává válásról szól. Az anyaság a művészeti világban nagyon hosszú ideig egyfajta tabunak számított. Amennyire vissza tudok emlékezni, az általam nagyra tartott női példaképek nyíltan beszéltek arról, hogy a karriert választották a család helyett. Néhányuknak voltak ugyan gyerekei, de soha nem adtak hangot a belső bizonytalanságnak, vagy annak, hogy milyen áldozatokat hoztak. Nagyon rövid és szinte egybeesik az az időszak, amikor választani kell gyerekvállalás és karrierépítés között, amikor mindkettő megtörténhet és bekövetkezhet, de sem a teherbe esés, sem pedig a siker nem garantált. Amikor megtudtam, hogy gyereket várok, fogalmam sem volt arról, mire számíthatok. Mennyire erős és sebezhető leszek egyszerre. Milyen kaotikus és zsigeri, mennyire kiszámíthatatlan és kontrollálhatatlan az anyaság valójában ahhoz a képhez képest, amely a férfiak által készített filmekből, fotókból, festményekből létezett a fejemben. Akkoriban felívelőben volt a pályám, utazgattam, művészeti vásárokra és kiállításmegnyitókra jártam. Jelenleg két gyerekes anya vagyok, aki „lopott időben” dolgozik, és csak remélni tudja, hogy az anyasággal töltött éveket bűntudat és szégyen nélkül beírhatja majd az önéletrajzába. Szeretek anya lenni. Nagyon szerettem művész is lenni.

Ez a folyamatban lévő munka az anyaság vizuális reflexiója, amely saját és közeli barátaim tapasztalatain, küzdelmein alapul. Hogy lehet, hogy valami ami annyira ősi és univerzális mint az anyaság, mégis annyira magányos? Hogyan lehetséges, hogy még mindig nincsenek válaszok? Hogy még mindig ennyi tabu van körülötte? Mi történik a testünkkel, a hormonjainkkal, a gondolatainkkal, a barátságainkkal és a szerelmünkkel? Mi lesz a karrierünkkel, az otthonainkkal, a szennyessel és a mosatlannal, és mi lesz a szexuális vágyainkkal? Hova tűnik a szabaságunk, hová a zuhanyzásaink és az alvásaink?

A hagyományos képi ábrázolásmód és ikonográfia felforgatásával, ironikus kommentárjával próbálom megragadni, játékos kompozíciókba sűríteni a mindennapok banalitásában rejlő szépséget. Szeretek rákérdezni a konvenciókra, feszegetni a határokat, szembesülni és szembesíteni.

Elisabeth Biondi, a The New Yorker volt művészeti vezetője a következőket írta Paradisco című sorozatomról: „a fotóival arra törekszik, hogy megörökítse a saját generációja által megtapasztalt szorongást és nyugtalanságot, önfeledt és örömteli életérzést”1. Ebben a sorozatomban a fotográfia eszközeivel próbáltam megragadni és újrateremteni a mindennapok szürrealitását. Az elnevezés ötvözi a para, vagyis a félelem és a disco kifejezést, a szóösszetétel így egy megfoghatatlan paradicsomi állapotot jelöl. Egy frusztrált, elidegenedett nemzedék általános tapasztalatát, generációm betegségét, túltolt és elutasított exhibicionizmusát: az erőfeszítést, amellyel megpróbálunk kitűnni a tömegből egy gyorsan változó világban. A paradicsomi állapot eléréséért folytatott küzdelem furcsa kettősége, hogy a látszólag könnyű és színes boldogság fura, melankolikus érzéssel és magánnyal párosul.

Magyar fotósként, aki soha nem talált művészeti inspirációt szülővárosában, ugyanakkor soha nem lépte meg, hogy hátrahagyja a családját, legjobban útközben, különböző projektek és megbízások között mozogva érzem jól magam2. Homesickland sorozatom erről a megmagyarázhatatlan és ambivalens érzésről szól, amit Magyarország, a szülőhazám jelent számomra. Amikor felhagytam az elvárásaimmal, teljesen új világ tárult fel számomra, a mindennapokat a nosztalgia érzése hatotta át. Mintha megállt volna az idő egy soha el nem érhető álom és egy soha meg nem tapasztalt múlt emlékei között. Mindennek megvan a maga súlya és jelentősége, miközben mindez ugyanaz és semmi sem számít igazán. A honvágy és a szülőföld furcsa, ellentmondásos fogalmak a sehol otthon nem lévő és mindenütt otthonosan mozgó generációm számára34567891011121314151617.

A statement végleges formájában Gáldi Vinkó Andi és Popovics Viktória művészettörténész együttműködésében jött létre (2021).

Popovics Viktória – művészettörténész, 2014 óta a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum kurátora, ahol közép- és kelet-európai régió művészetével foglalkozó kiállítások megvalósításában közreműködik, katalógusokat és tanulmányköteteket szerkeszt. (Ludwig Goes Pop – The East Side Story, Permanes Forradalom. Mai ukrán képzőművészet, Iparterv 50+, stb.). Számos kutatási projektben és kurátori rezidencia programon vett részt Berlinben, Bécsben, Varsóban, Prágában és Ljubljanában. Doktori tanulmányait az ELTE BTK Film-, Média- és Kultúraelméleti programjában végezte, 2020-tól az AICA magyar tagozatának tagja. Kutatási érdeklődésének főbb irányai a közép- és kelet-európai művészet, magyar neoavantgárd, valamint a kritikai elméletek.
1Lásd: https://www.andigv.com/Paradisco.
2Lásd: https://www.andigv.com/Homesickland.
3Kép: Gáldi Vinkó Andrea, a Homesickland, 2016-2017, című sorozatból. A művész és a Deák Erika galéria jóvoltából.
4Kép: Gáldi Vinkó Andrea, a Homesickland, 2016-2017, című sorozatból. A művész és a Deák Erika galéria jóvoltából.
5Kép: Gáldi Vinkó Andrea, a Homesickland, 2016-2017, című sorozatból. A művész és a Deák Erika galéria jóvoltából.
6Kép: Gáldi Vinkó Andrea, a Homesickland, 2016-2017, című sorozatból. A művész és a Deák Erika galéria jóvoltából.
7Kép: Gáldi Vinkó Andrea, a Paradisco, 2010-, című sorozatból. A művész és a Deák Erika galéria jóvoltából.
8Kép: Gáldi Vinkó Andrea, a Paradisco, 2010-, című sorozatból. A művész és a Deák Erika galéria jóvoltából.
9Kép: Gáldi Vinkó Andrea, a Paradisco, 2010-, című sorozatból. A művész és a Deák Erika galéria jóvoltából.
10Kép: Gáldi Vinkó Andrea, a Paradisco, 2010-, című sorozatból. A művész és a Deák Erika galéria jóvoltából.
11Kép: Gáldi Vinkó Andrea, a Sorry I Gave Birth I Disappeared But Now I’m Back, 2019- című sorozatból. A művész és a Deák Erika galéria jóvoltából.
12Kép: Gáldi Vinkó Andrea, a Sorry I Gave Birth I Disappeared But Now I’m Back, 2019-, című sorozatból. A művész és a Deák Erika galéria jóvoltából.
13Kép: Gáldi Vinkó Andrea, a Sorry I Gave Birth I Disappeared But Now I’m Back, 2019-, című sorozatból. A művész és a Deák Erika galéria jóvoltából.
14Kép: Gáldi Vinkó Andrea, a Sorry I Gave Birth I Disappeared But Now I’m Back, 2019-, című sorozatból. A művész és a Deák Erika galéria jóvoltából.
15Kép: Gáldi Vinkó Andrea, a Sorry I Gave Birth I Disappeared But Now I’m Back, 2019-, című sorozatból. A művész és a Deák Erika galéria jóvoltából.
16Kép: Gáldi Vinkó Andrea, a Sorry I Gave Birth I Disappeared But Now I’m Back, 2019-, című sorozatból. A művész és a Deák Erika galéria jóvoltából.
17Kép: Gáldi Vinkó Andrea, a Sorry I Gave Birth I Disappeared But Now I’m Back, 2019-, című sorozatból. A művész és a Deák Erika galéria jóvoltából.