Márta Czene
– born 1982 in Budapest. She studied art history at the Eötvös Loránd University and painting and intermedia art at the Hungarian University of Fine Arts. She graduated as a painter in 2008, and since 2018 she is a DLA student at the Hungarian University of Fine Arts. Her work was exhibited in Hungary, Austria and Italy as well. She was awarded several prizes such as the Derkovits scholarship, the Smohay Award, the Tornyai Award and the main prize of Strabag Art Award International in 2011. She participated in residency programs in Frankfurt am Main, Vienna, Rome and Krems. Her work was presented at the Ostrale Biennial in Dresden and at the Esterhazy Art Award exhibition at the Ludwig Museum in Budapest in 2021. The most characteristic feature of Márta Czene’s work is that they always consist of several scenes and frames. The juxtaposed sequences, that are related more associatively than temporally, evoke the artist’s personal stories and roles, which she describes as a kind of identity-seeking detective work. When putting together the different frames she gains inspiration from film editing (the montage theory of Lev Kuleshov and Sergei Eisenstein) and from medieval and renaissance painting.
I was born into a family of artists, my father, my grandfather and grandmother were painters. They all had their own world, independent from each other but somehow related as well. Making art was a natural process, it appeared as a way of life for me. I drew a lot as a child, almost maniacally. I found a lot of things difficult, frightening or burdening, and drawing let me set these feelings free. It was an activity that I always got support and positive feedback from. Now, as an adult, I consider art as a form of meditation. I am interested in my own stories, feelings and memories and how I can interpret them. Creating my artworks gives me the opportunity to contextualize the ideas that concern me, to represent a thought process. It is a kind of visual reasoning, self-analysis and reflection, seeking my own identity and position.
I live in the former atelier of my grandfather, Béla Czene, who was a popular painter of nudes during the Kádár Era in Hungary. Now, almost after fourteen years, my relationship with this situation is still ambivalent. Some of the furniture was left to me by my grandfather, and to this day I still can’t fully claim them as my own. On one hand it is convenient and reasonable to paint at home, but on the other hand it can be overwhelming that I can never keep distance from the environment of my artist studio.
For a long time, I considered my artistic practice as a process independent of my family, but the commercial rediscovery of my grandfather’s nude painting and the birth of my daughter showed me how much the family patterns, which I live by consciously or unconsciously, determine my life. These are all parts of my project Exercises in Letting Go1. Letting go refers primarily to the trans-generational effects on me, family traumas, spoken and unspoken patterns and expectations that consciously or unconsciously influence my life, relationships and artistic identity to this day. I try to let go of the pressure to live up to the expectations of a multi-generational family of artists, the need to carry on the family tradition of (hyper)realist painting, and also the artistic role that – using the concept of Eric Berne – is determined by my life script2. Another important thing I need to let go is the influence of a certain image of women in the painting of the male members of my family. This image comes from the oeuvre of my grandfather, a popular painter of nudes in the socialist era, and it made an effect on my identity, my adolescent body image and my work as well. The theme of my works Artist Family3 and Learned Symmetries4 is the situation of painting a nude model, its hierarchical aspects and my identity-forming relationship to it as a child. These works are defined by the child and adult, naked and covered, active and passive opposites, all the different roles, perspectives and identifications. The female characters that appear in the installations are sometimes me, sometimes my daughter, sometimes the models I saw as a child. The figures and their associated roles are intertwined.
My painting dissolved a lot compared to my early works, and I am questioning the classic format of panel painting as well. Mixed media (painting, drawing, mural painting, photography, printed canvas) installations highlight my associative method of image building. The scenes often cover each other in the space as well, they only reveal some details of the story – just as we question the reality and linear nature of our memories. Covering is a particularly important motif, referring to a repressed, inaccessible part of the memory.
Reflection on social processes appears in a more direct way in my photography and video works. I describe social phenomena using models and analogies that I often choose from the non-human sphere. I spent my childhood in a house with a garden, where the garden was a solitary retreat from parental attention and constant expectations. I did a lot of contemplating, watching insects and plants. I tried to know and understand their behavior. I find non-human societies exciting, they are distant and mysterious, but their behavior is sometimes similar to ours. To observe this is to look at human activity from a distant, external perspective. Their societies could be the patterns for sustainability and cooperation. This interest was enhanced when serious changes started to be implemented in Hungarian politics and the art scene. (Self-organization, Hell5, Heaven6, Underground7, Trash series, Rescuing Eggs)
Once a curator told me that I am latent feminist. I laughed a bit then, but she was actually right. I believe art by women artists can or could tell female stories and show a female perspective, that does not consider women as objects, but as a creative subject.
Although the golden era of feminism has come to an end, I often find myself in situations in my life that come from the inequality between men and women. The political situation in Hungary is obviously not helping, as things are not moving towards equality, but in the opposite direction.
With feminism, I feel as if the great fights of the 1970s were about women being free to live as men. One of the results of that has been that some women are trying to make the best of themselves, caught between two roles, male and female. She wants to have children, keep the household in order and build a career as a complete self-exploitation, all without showing that she has a private life. She lives in constant dissatisfaction, because she cannot do the work of two people. An ideal future could be that women would be successful doing their tasks. In an ideal future, we women could be successful even if we experience our feminine tasks. That the years spent with our child(ren) could be included in our curriculum vitae, and it would be valued as an equivalent achievement, whether by the art scene, curators or collectors.8910111213141516
The text is a collaboration of Márta Czene and curator Zsófia Farkas (2022).
1Image: Márta Czene, Exercises in Letting Go, 2021, exhibition view, Ludwig Museum Budapest. Photo by Zoltán Kerekes, courtesy of the artist.2Eric Berne: What Do You Say After You Say Hello? The Psychology of Human Destiny. New York, Grove Press, 1972.
3Image: Márta Czene, Artist Family, 2020, mixed media installation with found object, with painting by Béla Czene entitled Artist and Model, 160x220 cm. Courtesy of the artist.
4Image: Márta Czene, Learned Symmetries, 2020, mixed media installation, 190x230 cm. Courtesy of the artist.
5Image: Márta Czene, Hell, 2014, 3 channel video, 6’40”. Courtesy of the artist.
6Image: Márta Czene, Heaven, 2014, 3 channel video, 7'. Courtesy of the artist.
7Image: Márta Czene, Underground, 2020, video, 7’20”. Courtesy of the artist.
8Márta Czene: From Inside, 2015, acrylic on fibre board, 80x71 cm. Courtesy of the artist.
9Image: Márta Czene, Mother, 2018, acrylic on canvas, 64x116 cm. Courtesy of the artist.
10Image: Márta Czene, Back and Forth, 2021, mixed media installation, 200x220 cm. Courtesy of the artist.
11Image: Márta Czene, Apricot Flower, 2020, mixed media installation, 330x285 cm. Courtesy of the artist.
12Image: Márta Czene, Going Over, 2019-2020, 36 mixed media works on paper, 50x70 cm each. Courtesy of the artist.
13Image: Márta Czene, Mary, 2022, acrylic and oil on fibre board, 170x177 cm. Courtesy of the artist.
14Image: Márta Czene, Self-portrait with Closed Eyes, 2017, acrylic on fibre board, 120x190 cm. Courtesy of the artist.
15Image: Márta Czene, Inherited Poses, 2022, mixed media installation, exhibition view, Liszt Institute, Sofia. Courtesy of the artist.
16Image: Márta Czene, What’s Wrong With You (Roman Polanski Repulsion), 2010, acrylic and oil on fiberboard, 110x430 cm. Courtesy of the artist.
– szül. 1982, Budapest – az ELTE Bölcsészettudományi Karán művészettörténet-, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen pedig a festő- és intermédia-szakon tanult. Festőként 2008-ban szerzett diplomát, 2018-tól pedig az intézmény doktori hallgatója. Diploma után Magyarországon, Ausztriában és Olaszországban állított ki. Számos díjat és ösztöndíjat nyert el, köztük a Derkovits-ösztöndíjat, a Smohay-díjat, a Tornyai-díjat és a Strabag Artaward International fődíját 2011-ben. Művészeti rezidenciaprogramokon vett részt Frankfurt am Mainban, Bécsben, Rómában és Kremsben. Szerepelt a 2021. évi drezdai Ostrale Biennálén és a Ludwig Múzeum Esterházy Artaward 2021. évi Shortlist kiállításán.
Czene Márta műveinek legjellegzetesebb vonása, hogy mindig több jelenetből, képkockából állnak. Az egymás mellett elhelyezett – inkább asszociatív, mint időbeli összefüggésben álló – jelenetek a művész személyes történeteit és szerepeit idézik fel, amit ő egyfajta identitáskereső nyomozómunkához hasonlít. Az elkülönülő képkockák kiválasztásához egyrészt a filmvágásból meríti az inspirációt (Kulesov és Eizenstein montázselméleteiből), másrészt a középkori és reneszánsz festészet inspirálja.
Művészcsaládba születtem, apám, nagyapám és nagyanyám is festők voltak. Mindegyiküknek megvolt a maga világa, függetlenül egymástól, de kapcsolódva a többiekéhez. A „művészetcsinálás” természetes folyamatként, magától értetődően, életformaként jelent meg a számomra. Nagyon sokat rajzoltam gyerekként, szinte mániákusan. Sok minden volt, ami nehéznek, ijesztőnek vagy korlátozónak tűnt, és a rajzolás szabad kifolyást engedett ezeknek az érzéseknek. Olyan tevékenység volt, amire mindig pozitív visszajelzés, támogatás volt a válasz. Most, felnőttként is egyfajta meditatív tevékenységnek tekintem a művészetet. Saját történeteim, érzéseim, emlékeim és ezeknek értelmezése foglalkoztat. A munkáim készítése alkalmat ad az engem foglalkoztató gondolatok kontextualizására, egy-egy gondolati folyamat ábrázolására. Egyfajta vizuális érvelés, önelemzés – reflexió –, a saját identitásom, pozícióm keresése.
Nagyapám, Czene Béla – aki a Kádár-rendszer egyik közkedvelt aktfestője volt – egykori műtermében élek és dolgozom. Most, lassan 14 év után is ellentmondásos a viszonyom ezzel a helyzettel. A bútorok egy része nagypapámról maradt rám, és a mai napig sem tudok teljes mértékben sajátomként tekinteni rájuk. Az otthon festés egyrészt kényelmes és gazdaságos, másrészt néha megterhelő, hogy egy pillanatra sem kerülhetek távol a műtermi munka közegétől.
Sokáig saját művészi tevékenységemre mint a családomtól független folyamatra tekintettem, de egyrészt nagyapám aktfestészetének műkereskedelmi újrafelfedezése, másrészt kislányom születése megmutatta, mennyire meghatározók a családi minták, amelyek szerint tudatosan vagy tudattalanul élek. Mindezek az Elengedési gyakorlatok1 című projektem részei. Az elengedés elsősorban az engem ért transzgenerációs hatásokra vonatkozik, családi traumákra, kimondott és kimondatlan mintákra, elvárásokra, amelyek tudatosan vagy tudattalanul a mai napig befolyásolják életemet, kapcsolataimat, művészi identitásomat2. Elengedni próbálom a többgenerációs művészcsalád elvárásainak való megfelelés kényszerét, a családi (hiper)realista festészeti hagyomány továbbvitelének igényét, azt a fajta művészszerepet, amit Eric Berne fogalmával élve a sorskönyvem diktál. A másik fontos elengednivalóm nagyapám, a szocialista korszak egyik kedvelt aktfestőjének életművéből kiinduló, családom férfi tagjainak festészetében megjelenő nőkép saját identitásomra, kamaszkori testképemre és munkámra gyakorolt hatása. A Művészcsalád3 és a Tanult szimmetriák4 című munkáknak a témái a modell utáni aktfestés szituációja, ennek hierarchikus vonatkozásai és a hozzá való gyermekkori identitásalakító viszonyulásom. A gyerek–felnőtt, meztelen–felöltözött, passzív és aktív ellentétpárok, a szerepek, a nézőpontok, az azonosulások és az azonosítások határozzák meg őket. A képinstallációkon megjelenő női alakok hol engem, hol kislányomat, hol a gyerekkoromban látott modelleket ábrázolják. Az alakok és a hozzájuk társuló szerepek összefolynak.
A korábbi munkáimhoz képesti festői oldódás mellett ma már megkérdőjelezem a klasszikus táblaképformátumot is: a vegyes technikájú (festmény, rajz, falfestés, fotó, nyomtatott ponyva) képinstallációk hangsúlyozzák asszociatív képépítési módszeremet. A jelenetek sokszor térben is elfedik egymást, csak sejtetik a történet egy-egy láncszemét – mint ahogy gyakran megkérdőjelezzük emlékeink valóságos jellegét és linearitását is. A takarás különösen fontos motívum, az emlékek elfojtott, már elérhetetlen részére utal.
A festészeti munkáim mellett leginkább más műfajokban, fotó- és videómunkákban fordul elő, hogy a társadalmi folyamatokra való reflexió direktebben jelenik meg. Ilyenkor egy-egy társadalmi jelenséget mutatok be makettezéssel, analógiák segítségével, amelyeket gyakran a nonhumán világból választok.
Gyermekkoromat kertes házban töltöttem, ahol a kert a szülői figyelem és az állandó elvárások elől való magányos elvonulás színtere volt. Sokat szemlélődtem, figyeltem a rovarokat, növényeket. Megpróbáltam megismerni, megérteni viselkedésüket. A nonhumán társadalmakat nagyon izgalmasnak találom, távoliak, rejtélyesek, de mégis sokszor egészen közeli analógiákkal szolgálnak a mi működéseinkre. Megfigyelni ezt olyan, mint egy távoli, külső nézetből szemlélni az emberi tevékenységeket. Társadalmaik akár a fenntarthatóság és az együttműködés mintái is lehetnének. Ez az érdeklődés akkor erősödött fel bennem, amikor a magyar politikában és művészeti életben komoly átrendeződések kezdődtek (Önszerveződés, Pokol5, Paradicsom6, Underground7, Szemét sorozat, Tojások mentése).
Egyszer azt mondta nekem egy kurátor, hogy látens feminista vagyok. Akkor kicsit nevettem, de tulajdonképpen igaza volt. Hiszek abban, hogy a női művészet képes vagy képes lesz egyfajta női történetet, nézőpontot megmutatni, amely a nőre nem tárgyként tekint, hanem alkotó alanyként jelenik meg benne.
A feminizmus hőskora mára már nyilván lezárult, mégis számtalan ponton találkozom saját életem során is olyan kihívásokkal, amelyek egyértelműen a férfiak és nők közötti egyenlőtlenségek következményei. A magyar politikai helyzet nyilvánvalóan nem segít, hiszen nálunk nem az egyenlőség elérése felé, inkább az ellenkező irányba haladnak a dolgok. A feminizmussal kapcsolatban azt érzem, mintha az 1970-es évek nagy harcai arról szóltak volna, hogy a nők is élhessenek szabadon férfi módra. Ennek egyik eredménye az lett, hogy a nők egy része két szerep között, a férfi és a női szerepek között őrlődve próbál mindent kihozni magából. Teljes önkizsákmányolásként akar gyereket, rendben tartani a háztartást és a karriert is építeni, mindezt úgy, hogy meg se látszódjon, hogy magánélete is van. Örökös elégedetlenségben él, mert nem tud egyszerre két embernek való munkát teljesíteni. A jövő az lehetne, hogy mi nők a női feladatokat megélve is sikeresek lehessünk. Hogy a gyerek(ek)kel töltött évek akár egy szakmai életrajzba is bekerülhessenek, és egyenértékű teljesítményként értékelje őket akár a művészeti szcéna, a kurátorok, vagy gyűjtők köre.8910111213141516
A szöveg Czene Márta és Farkas Zsófia kurátor együttműködésében jött létre (2022).
1kép: Czene Márta, Elengedési gyakorlatok, 2021, enteriőr kép, Ludwig Múzeum Budapest. Fotó Kerekes Zoltán, a művész jóvoltából.3kép: Czene Márta, Művészcsalád, 2020, vegyes technika, installáció talált tárggyal, Czene Béla Művész és Modell című festményével, 160x220 cm. A művész jóvoltából.
