Krisztina Erdei
– born in 1976. She graduated from the University of Szeged with a degree in philosophy and political theory, and also studied visual pedagogy and motion picture theory. In 2002, she co-founded the LUMEN Photography Foundation, which became an important forum for the young generation active on the border of fine art and photography, and which hosted many international projects. As a socially sensitive and engaged artist, she has been involved in a number of educational projects. She took part in a program helping disadvantaged children with self-representation, and contributed to an educational project dedicated to the social sensitization of elite high school students in Budapest. She is a founding member of the Bagázs Public Benefit Association, which helps the social integration of Roma people. His first photo album was published in 2007, and has since been followed by two others. Her participation in the 19th Sidney Biennale in 2014 is one of her most important international achievements. As a doctoral student of the Moholy-Nagy University of Art and Design, she dealt with forms of social engagement of the artist as memory researcher. She currently works as an organizer, image editor, art journalist and educator. Her creative practice focuses on the development of artistic connections and networks, as well as on the impact of interdisciplinary artistic practices on wider communities.
I always wanted to be an artist and in the end it turned out that I have the chance and opportunity to create and exhibit works in the ever-changing art institutional system of Central Europe. Originally, I turned to art in my everyday life as a helping tool to orientate, for which I used a device, the camera. I thought that with the help of different mediums and chance, I could find evidence without which my frivolous claims would hang in the air. I didn’t study art at first, so openness was my aesthetic category. I was looking for ways to go beyond my subjective point of view. After my first collections of images and documentary works, my focus turned towards socially engaged practices, even though I did not know about this term at that time. As soon as the mid-2000s, I participated in educational and artistic programs for disadvantaged young people, and the approach that I elaborated at that time has been a reference for my work ever since, helping me decide where to go next.
My goal is to translate the anomalies that appear in our everyday lives into visual content that evolves with technical changes, integrates the current possibilities provided by these tools and thus transforms into consumable, meaningful observations for the public living in present times.
Juliana Engberg, artistic director of the 19th Sydney Biennale, wrote about my work: „It is clear that Erdei seeks to understand the world through imagery, and she brings a natural eye to her work. Her visual questions are tantalising, allowing us to delight in unexpected relationships and the attention she pays to the ordinarily overlooked. Whether the scenarios in her photographs are real or fabricated, Erdei’s talent lies in creating a feeling of the stumbled upon, the spur of the moment, the lucky snapshot. Her aesthetic resonates with the charm of a spontaneous spirit. What we see is not the action of a refined, meticulous hand, but a visceral, almost clumsy, haphazard look through the viewfinder.” According to the curator, my pictures are very wild and I also have been labelled so many times in my life. Depending on the thematic of the exhibition, these wild documents are units that I organize into complex systems taking the shape of installations, in which individual elements come into multi-layered contact with each other in the physical or online space12345.
I work as department manager at the Media Institute of the Moholy-Nagy University of Art and Design, where typically every department director is a man and every manager helping the director is a woman. My experience is that today it is more difficult for women to thrive in Hungary, it is easier to put us in administrative roles, while men tend to keep creative and decision-making positions for themselves. Art can play an active role in the creation of platforms where I can voice, among other things, discrimination against women, as well as grievances and discontent, all this to reach real equality. However, I did not experience any discrimination in the art scene, it is rather the lack of network that can be a disadvantage. This, of course, easily occurs in a woman’s life if she misses out on socializing and networking due to childbirth or parenting, and falls out of the professional circles. She is then less likely to be invited to exhibitions or to collaborate. Since I am a family breadwinner and do not own an apartment, my decisions are largely determined by financial factors. The opportunities available in the creative sector (journalism, image editing, university or academic assignment, organization, research) are all underpaid and completely precarious jobs. As a result, I stand on several legs, which means a lot of tasks to fulfil at once.
To what extent my wider social and political environment allows room for manoeuvre, what tools are available to citizens and how one can live with them are questions that matter to me. In this respect, educating the young generation for critical thinking is the most obvious task for me6. In my art projects, I deal with the personal background of social problems, the human side of migration or poverty, and point out in a critical approach the universal problems that lie behind each story. For example, my photo installation Niagara Worms – For a Better Future draws parallels between the emigration fever of 1956 and that of the Orbán government through the story of two people of Hungarian descent who are already living abroad.78 My work The Birth of Venus and Other Stories910111213 deals with the residents of emergency shelters without any comfort on the outskirts of Budapest. The aim of the project was to help alleviate the problems caused by poverty and social inequality through interviews, photos and videos. Based on the interviews with former residents recounting the story of their life, one of the important questions of my solo exhibition is whether stereotypes can be replaced by constructive suggestions, and how aesthetics can credibly and constructively take in problems of deep poverty.
For my most recent work entitled Riseset, Victory of the Sun1415, I read an excerpt from the futuristic opera Victory Over the Sun to a flock of sheep. The values of the male era outlined in the opera have been questioned since the creation of the piece, the confrontation of technology and nature has lost its meaning, just as art no longer appears as a series of alternating styles and values. Hlebnyikov’s masculinized futurism must now share with the Aphrodites, the Venuses wanting to be reborn, the actions of demonstrating women, and our self-portraits falling to pieces on the Internet, where gender traits become weightless.
In the last 20 years, the scholarships, awards that I won and the exciting art-education projects I participated in have greatly contributed to nuance and develop my art practice. As I want to avoid reproducing mannered, I leave room for chance and circumstances to shape the creative process. I usually think in long-term projects that end in an unforeseen outcome and have a stake. I have never chosen the tried and tested, easier path, and I hope it will remain so in the future.
The statement was written in collaboration with art historian Viktória Popovics (2020).
1Image: Krisztina Erdei, 2004. 06. 12. 10.46, Kiev, Ukraine. Courtesy of the artist.2Image: Krisztina Erdei, 2006.11.12. 14.38, Budapest. Courtesy of the artist.
3Image: Krisztina Erdei, Diósor 08. Courtesy of the artist.
4Image: Krisztina Erdei, 2009.12.08. 12.10, Ózd, Hungary. Courtesy of the artist.
5Image: Krisztina Erdei, 2015. September, Röszke, Hungary. Courtesy of the artist.
6From 2016, I took part in the Demolab project which aimed to develop students’ social sensitivity and encourage their social engagement through the means of art education and democratic self-organization. Image: Krisztina Erdei, Demolab project in Salgótarján, 2019. Photo: Péter Komka Péter. Courtesy of the artist.
7Image: Krisztina Erdei, Niagara Worms, Ludwig Museum Budapest, see: krisztinaerdei.com/niagara-worms-better-life/.Courtesy of the artist.
8Image: Krisztina Erdei, Niagara Worms, Ludwig Museum Budapest,see: krisztinaerdei.com/niagara-worms-better-life/. Courtesy of the artist.
9Image: Krisztina Erdei, Birth of Venus and Other Stories 01-02-03 and installation views, see: capacenter.hu/en/kiallitasok/krisztina-erdei-the-birth-of-venus-and-other-stories/.Courtesy of the artist.
10Image: Krisztina Erdei, Birth of Venus and Other Stories 01-02-03 and installation views. Courtesy of the artist. See: capacenter.hu/en/kiallitasok/krisztina-erdei-the-birth-of-venus-and-other-stories/.
11Image: Krisztina Erdei, Birth of Venus and Other Stories 01-02-03 and installation views. Courtesy of the artist. See: capacenter.hu/en/kiallitasok/krisztina-erdei-the-birth-of-venus-and-other-stories/.
12Image: Krisztina Erdei, Birth of Venus and Other Stories 01-02-03 and installation views. Courtesy of the artist. See: capacenter.hu/en/kiallitasok/krisztina-erdei-the-birth-of-venus-and-other-stories/.
13Image: Krisztina Erdei, Birth of Venus and Other Stories 01-02-03 and installation views. Courtesy of the artist. See: capacenter.hu/en/kiallitasok/krisztina-erdei-the-birth-of-venus-and-other-stories/.
14Image: Krisztina Erdei, Riseset, Victory over the sun. Photo: Zsuzsanna Simon Zsuzsanna, see: krisztinaerdei.com/riseset-nap-gyozelme/, slowlife.ludwigmuseum.hu/en/artist/erdei-krisztina/. Courtesy of the artist.
15Image: Krisztina Erdei, Riseset, Victory over the sun, photo Zsuzsanna Simon Zsuzsanna. See: krisztinaerdei.com/riseset-nap-gyozelme/, slowlife.ludwigmuseum.hu/en/artist/erdei-krisztina/Courtesy of the artist.
– szül. 1976 – filozófia és politikaelmélet szakon diplomázott a Szegedi Tudományegyetemen, emellett vizuális pedagógiát és mozgóképelméletet tanult. 2002-ben társalapítója a LUMEN Fotóművészeti Alapítványnak, amely fontos fórumot teremtett a képzőművészet és a fotó határán alkotó fiatal generációnak, valamint számos nemzetközi együttműködésnek adott otthont. Szociális érzékenységű, társadalmilag elkötelezett művészként számos edukációs projektben tevékenykedett. Dolgozott hátrányos helyzetű gyerekek önreprezentációját segítő programban, részt vett egy budapesti elitgimnázium tanulóit érzékenyítő oktatási projektben. Alapító tagja a romák társadalmi integrációját segítő Bagázs Közhasznú Egyesületnek. 2007-ben jelent meg első fotóalbuma, melyet azóta két újabb kiadvány követett. Nemzetközi projektjei közül kiemelkedik 2014-es részvétele a Sidney Biennálén. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Doktori Iskolájának hallgatójaként az emlékezetkutató művész társadalmi szerepvállalásaival foglalkozott. Jelenleg szervezőként, képszerkesztőként, művészeti újságíróként, oktatóként dolgozik. Alkotói tevékenységének fókuszában a művészeti kapcsolatrendszer-fejlesztés, az interdiszciplináris művészeti gyakorlatok tágabb közösségekre vetített hatása áll.
Mindig is művész szerettem volna lenni és végül úgy alakult, hogy van esélyem és alkalmam műveket létrehozni, illetve bemutatni a közép-európai képzőművészet változó intézményrendszerében. Eredetileg csak a tájékozódást segítő eszközként épült be mindennapjaimba a művészet, melyhez már önmagában is egy eszközt, a fényképezőgépet használtam. Arra gondoltam, hogy a médiumok segítségével és a véletlen használatával evidenciákat találhatok, melyek nélkül könnyelmű állításaim a levegőben lógnának. Eleinte nem tanultam művészetet, ezért a nyitottság volt az esztétikai kategóriám. Kerestem, hogy hogyan és miként léphetek túl a szubjektív nézőponton. A kezdeti gyűjtések, dokumentarista munkák után a társadalmi elköteleződés gyakorlata érdekelt, azonban akkor még nem tudtam erről a kifejezésről. Már a 2000-es évek közepén részt vettem hátrányos helyzetű fiatalok oktatási-művészeti programjaiban, az ekkor megfogalmazott attitűd azóta is referenciája munkáimnak, segít eldönteni, hogy merre érdemes továbbindulni.
A hétköznapjainkban megjelenő anomáliákat szeretném átfordítani olyan vizuális tartalmakká, melyek a technikai változásokkal együtt élnek, az eszközök adta aktuális lehetőségeket adaptálják és ezáltal fogyaszthatóvá, a jelenben élő nyilvánosság számára értelmezhetővé teszik a megfigyeléseimet.
Juliana Engberg, a 19. Sydney Biennále művészeti vezetője a következőket írta munkáimról: “Erdei szociális kíváncsiságát jelzi széleskörű témaválasztása. Különböző emberek, helyek és dolgok kerülnek kereszttüzébe. Erdei a világot a képein keresztül ismeri meg. Vizuális kérdései váratlan kapcsolatokat építenek és elmossák az átlagos kategóriáját. Munkáinak esztétikája a spontán lélek sármja. Nem finomkodik, csiszolja a helyzeteket, hanem zsigeri, szinte esetlen, véletlenszerű látásmódot enged át a kamerán, amivel dolgozik.” A kurátor meglátása szerint nagyon vadak a képeim és ezt a jelzőt én is elég sokszor megkaptam életemben. A vad dokumentumokat mint egységeket aztán a kiállítások tematikája szerint komplex rendszerekké szervezem installációimban, ahol az egyes elemek többrétegű kapcsolatba kerülnek egymással a fizikai vagy az online térben.12345
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Média Intézetében szakmenedzserként dolgozom, ahol jellemzően minden szakvezető férfi és minden, a szakvezető munkáját segítő szakmenedzser nő. Az a tapasztalatom, hogy ma Magyarországon nehezebb nőként érvényesülni, minket könnyebben ültetnek adminisztratív szerepkörökbe, a férfiak inkább megtartják maguknak a kreatív és döntéshozó feladatokat. A művészet olyan felületek konstruálásában tud aktív szerepet vállalni, ahol hangot adhatok többek között a nőket érő hátrányos megkülönböztetésnek, a diszkriminációnak, a sérelmeknek, mindezt a valós egyenjogúság kialakítása érdekében. A művészeti szcénában azonban nem tapasztaltam megkülönböztetést, ott inkább a kapcsolatrendszer hiánya okozhat hátrányt. Ami persze könnyen adódik egy nő életében, ha a szülés, gyermeknevelés miatt elmarad a szocializációs helyzetekből, kiesik a pixisből, így kisebb eséllyel hívják meg kiállításokra vagy kap felkérést együttműködésekre. Mivel családfenntartó vagyok és nincs saját ingatlanom, döntéseimet nagyban meghatározzák az anyagi tényezők. A kreatív szektorban elérhető lehetőségek (újságírás, képszerkesztés, egyetemi, akadémiai feladat, szervezés, kutatás) mind alulfizetett és teljesen bizonytalan munkakörök. Ebből kifolyólag több lábon állok, ami rengeteg feladatot jelent egyszerre.
Fontos számomra, hogy a tágabb társadalmi, politikai környezetem mennyire enged mozgásteret, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésre állampolgárként és hogyan élhetünk azokkal. Ezen a téren számomra a fiatal generáció kritikus gondolkodásra való oktatása a legevidensebb feladat6. Művészeti projektjeimben a társadalmi problémák személyes hátterével, a migráció vagy a szegénység emberi oldalával foglalkozom, az egyes történetek mögött megbúvó univerzális problémákra mutatok rá kritikai megközelítésben. A Niagara Worms – Egy szebb jövőért című fotóinstallációm például az 1956-os és az Orbán-kormány alatti időszak kivándorlási lázát állítja párhuzamba78 két magyar származású, de már külföldön élő ember történetén keresztül. A Vénusz születése és más történetek910111213 című munkám Budapest egyik peremkerületében álló, komfort nélküli szükséglakások lakóival foglalkozik. A projekt célja volt, hogy interjúk, fotók és videók segítségével hozzájáruljunk a szegénységből és a társadalmi egyenlőtlenségből adódó problémák enyhítéséhez. A volt lakók narratív életút interjúira épülő önálló kiállításom egyik fontos kérdésfeltevése, hogy a sztereotípiákat fel lehet-e cserélni építő jellegű javaslatokra, illetve, hogy az esztétika hogyan tudja hitelesen, konstruktívan befogadni a mélyszegénység problémáit bemutató kortárs tematikát.
Legutóbbi Riseset, a nap győzelme című munkámhoz1415 a Győzelem a nap felett című, futurista opera részletét olvastam fel egy juhnyájnak. Az operában körvonalazott férfi-korszak értékei az opera keletkezése óta megkérdőjeleződtek, a technológia vs természet szembenállás értelmét vesztette, ahogy a művészet sem egymást váltó stílusok és értékek soraként jelenik már meg. Hlebnyikov maszkulinizált futurizmusának ma már osztoznia kell az Afroditékkel, az újjászületni vágyó Vénuszokkal, a demonstráló nőművészek akcióival és az interneten darabokra hulló önarcképeinkkel, ahol a nemi jegyek súlytalanná válnak.
Az elmúlt 20 évben elnyert ösztöndíjak, díjak és az izgalmas művészeti-edukációs projektek nagymértékben hozzájárultak művészeti praxisom árnyalásához, alakulásához. Szeretném elkerülni a modoros tartalmak ismételgetését, ezért az alkotási folyamatban párhuzamosan hagyok teret a véletlen fordulatoknak és a sajátos körülmények érvényesülésének. Általában olyan hosszútávú projektekben gondolkodom, melyek előre nem látható kimenetben végződnek és tétjük van. Sosem választottam a bevált, könnyebb utat, és remélem ez a jövőben is így marad.
A statement Erdei Krisztina és Popovics Viktória művészettörténész együttműködésében valósult meg (2020).
1Kép: Erdei Krisztina, 2004. 06. 12. 10.46, Kiev, Ukrajna. A művész jóvoltából.
